A Gyönyör Elérése

Az Úr Paramaśiva Prakāśavimarśamaya , vagyis Prakāśa-ból és Vimarśa-ból (Ragyogásból és a Saját Ragyogásáról való Éberségbő) áll.

Ily módon az Ő Ragyogása, avagy Nagy Fénye egyáltalán nem élettelen (tevékenységektől mentes), mint Brahma, akit a Békés Brahma tanának követői imádnak. Az Ő Ragyogása teljes mértékben tudatában van Önmagának az Ő Vimarśa-ján (Śakti, a Nagy Úr Ereje) keresztül.

Minden, amit most látsz magad körül, az az Ő Fénye. „Fény” alatt itt nem pusztán fizikai fényt értek, hanem azt a lényeget, ami most is minden valóság alapját képezi körülötted. Ugyanakkor teljesen tudatában vagy azoknak a valóságoknak, amelyeket a Saját Fényed alkot.

Ez a Te tudatosságod, amely lehetővé teszi, hogy teljes mértékben tudatában légy Saját Fényednek, nem más, mint Śakti vagy Vimarśa. És ez a Vimarśa egy másik neve az Ānandaśakti-nak, vagyis a Gyönyör Erejének. Ez a Legfőbb Gyönyör pedig nem más, mint az Ő Svātantrya-ja vagy Svācchandya-ja (Abszolút Szabadsága).

De mit is jelent ez a gyakorlatban? Ezt: azok, akik még nincsenek teljesen kitanítva, úgy gondolják, hogy a felszabadult ember olyasvalaki, aki lótuszülésben ülve eksztázisban meditál, vagy valami hasonló. Aztán ránéznek a meditálóra, és azt mondják: „Ó, ő valóban gyönyörteli.” Viszont, amikor a meditáló kijön a formális keresztbe tett lábú pozitúrájából, akkor áldozatául esik minden ostobaságnak, ami megtörténik vele. Más szóval, teljesen elveszíti a Gyönyörét.

Ekkor ezek az emberek azt mondják: „Ó, most már nem gyönyörteli, mert leesett a korábbi emelkedett állapotából.” Ez lehet látszat, de lehet valóságos tény is. Ha az a meditáló úgy érzi, hogy az ő Gyönyöre csak akkor jelenik meg, amikor formálisan meditál, akkor valóban igaz, hogy leesik, akárhányszor csak elhagyja a keresztbe tett lábú pozitúráját és belemerül az apróságokkal teli hétköznapi tevékenységekbe. Honnan esik le? A feltételezett magas állapotából.

Mindazonáltal, ha az illető valóban felszabadult, miközben él — egy jīvanmukta —, akkor az ő leesése pusztán látszat. Miért? Mert Gyönyört tapasztal a keresztbe tett lábú pozitúrában (a formális meditációi során), és akkor is, amikor világi tevékenységekkel van elfoglalva. Az ő Gyönyöre nem csupán a formális meditációja idejére korlátozódik, hanem folytonos.

Hogyan érhette ezt el? Egyedül az Ő Kegyelme által. Az ilyen ember nem úgy érzi: „Ez a Gyönyör, amit meditáció közben érzek, a valódi Gyönyör… de a nap többi részében, amit fájdalomként és a valódi Gyönyör hiányaként tapasztalok, az csak… ó, ez a szörnyű tudatlanság!” — NEM, hanem így tapasztalja:

"Ez a Gyönyör, amit meditáció közben érzek, a valódi Gyönyör… és a nap többi részében, amit fájdalomként és a valódi Gyönyör hiányaként tapasztalok, az szintén valódi Gyönyör… a depresszióm Gyönyör, a haragom Gyönyör, a boldogságom Gyönyör, az élet Gyönyör, a halál Gyönyör, a gonoszság Gyönyör, a jóság Gyönyör, a csúnya emberek Gyönyör, a szép emberek Gyönyör, a béke Gyönyör, a háború Gyönyör…"

"Minden Gyönyör, mert mindez tadabhinna, vagyis nem különbözik (abhinna) Tőle (tad), Paramaśiva-tól, aki az én valódi Esszenciám!"

Ez a Nagy Jīvanmukta-nak, az életében Felszabadultnak az Állapota. Más szóval, mindent Gyönyörként és csakis Gyönyörként él meg.

Így ő folyamatos Gyönyörben él, megszakítás nélkül, függetlenül attól, hogy a teste éppen lótuszülésben van-e vagy sem, stb. A Nagy Úr nézőpontjával rendelkezik, mert képes Gyönyört látni még abban is, ami látszólag a Gyönyör teljes hiánya. Ez az Ő Nagy Teljesítménye!

A spirituális törekvők, akik még saját tudatlanságuk rabjai, úgy hiszik, hogy a Gyönyör csak akkor van jelen, amikor „rendkívül boldogok” a meditáció, mantra-kántálás és hasonlók során, míg a többi állapot „valami más” (nem Gyönyör). Így az ő Gyönyörük csak addig tart, amíg meditálnak, kántálnak stb. például lótuszülésben, de a nap többi részében, amikor „világi” dolgokkal vannak elfoglalva, nem Gyönyörben vannak, hanem „lesüllyedve a nyomorúságba”. Ezt a téves elképzelést a Gyönyör valódi természetéről gyakran látni ebben a világban.

A valódi Gyönyör azonban nem ilyen, mert ha ez igaz lenne, vagyis ha igaz lenne, hogy a Gyönyör csak egy ideig tart, és a nap többi részében az ember le van süllyedve „valami másba, ami nem Gyönyör”, akkor ez a Gyönyör „megosztott” lenne, és következésképp értéktelen. Ki akarna ilyen Gyönyört, ami csak addig tart, amíg az ember meditál, kántál stb.?

Azok a keresők, akik tehetetlenek a saját tisztátalanságuk (Āṇavamala) által, megpróbálják a meditációban, kántálásban stb. tapasztalt állapotukon kívüli többi állapotot is „gyönyörtelivé” tenni, de csúfosan kudarcot vallanak. Ugyanis nincs mit „tenniük”, hanem csupán megfelelő hozzáállással kell rendelkezniük a Gyönyör valódi természetéről:

"A szomorúság Gyönyör”, „A fájdalom Gyönyör”, „Az aggodalom Gyönyör”, „A hülyeség Gyönyör”, „A boldogság Gyönyör”, „A közöny Gyönyör” és így tovább."

Amikor megtanulják mindezeket az állapotokat, amelyeket általában „világi állapotoknak” bélyegeznek, Gyönyörnek és csakis Gyönyörnek tekinteni, akkor végre sikerrel járnak. Így még ha teljes nyomorba is vannak süllyedve, tele lesznek „osztatlan” Gyönyörrel.

Ez a kulcs a kötöttségből való szabaduláshoz, amit a „Gyönyör hiánya” jellemez… nem azért, mert a Gyönyör tényleg nincs jelen a kötöttségben, hanem mert az ember úgy gondolja, hogy a Gyönyör hiánya NEM Gyönyör.

A spirituális megvilágosodás mindig a helyes hozzáállással kapcsolatos, Śiva hozzáállásával (vagyis a Gyönyörhöz való helyes hozzáállással), és NEM a spirituális gyakorlatokkal, mint például a meditáció, a mantra-kántálás és más hasonlók.

Forrás: Guru Gabriel Pradīpaka Abhinavagupta Paramārthasāra-jában