Parabhairavayogābhyāsaḥ
Gyakorlatok a Parabhairavayoga-ban – (1. rész)
Én, Guru Gabriel Pradīpaka, a samādhi-ban elért Legfelső Erő nélkülözhetetlen segítségével, most megkezdem a hosszú értekezésemet az Abhyāsa (praxis) témakörében az Én tiszteletreméltó Parabhairavayoga-mon belül. Ezt az egész munkát az imádatra méltó Paramaśiva lótuszlábának ajánlom, aki, bár láthatatlan az avatatlan szemeknek, az univerzum teljességeként ragyog. Szolgáljon a Dicsőséges Úrnak, aki mindennek a kezdete és a vége, a legnagyobb megelégedésére, eme csekély erőfeszítésem, amit az egész emberiség felemeléséért teszek!
Megostromolva az Ő kifürkészhetetlen tudatlanságától, a legtöbb ember anélkül él, hogy akár csak egyszer felismerné, hogy az ő saját Énje nem más, mint Paramaśiva Maga. Sötét nyomorúságuk megszüntetése érdekében már felemeltem őket, meggyújtva a fáklyát melynek neve Parabhairavayogasaṁsthāpanapracodanam, amely 92 aforizmából áll, és tartalmazza a Parabhairavayoga tanításainak a magját. Nem teljesen megelégedvén ezzel, fokoztam eme fáklya tüzét egy rövid kommentárral aminek a neve Parabhairavayogasaṁsthāpanapracodanalaghuvṛttiḥ, hogy teljesen megszüntessem a sötétségüket. Mindenesetre, azért hogy biztosítsam azt, hogy a tudatlanság utolsó morzsája se maradjon bennük, most meggyújtom az Abhyāsa vagy Praxis ragyogó fáklyáját!
BEVEZETÉS
Irányelvek
El fogom magyarázni ezt a komplex témát, melynek neve ‘Praxis’ a Parabhairavayoga-ban, a következő módon:
(1) A Trika upāya-inak ( a Trika rendszerhez tartozó módszerek) legfőbb alapvetéseit kiegészítem a velük kapcsolatos személyes tapasztalataim alapján kidolgozott gyakorlati kifejtésekkel.
(2) Az egészet megfűszerezem a Svāmī Muktānanda-tól eredő közvetlen tanítványi láncom gyakorlataival.
Tehát ez itt a ‘Praxis’ (abhyāsa) a Parabhairavayoga szerint, ami főként a Trika módszerein alapszik, de tartalmaz néhány további gyakorlatot és egyedi megközelítést is, a saját sādhanā-mból vagy spirituális utamból.
Bár a legtöbb dolognak a szent szövegek tanításai lesz az alapja, mások közvetlenül saját személyes tapasztalatimból jönnek, melyek alapja hosszú évek erőteljes törekvése, valamint különleges instrukciók, amelyeket a tanítóim adtak át nekem, vagy akár egyenesen az Úr Maga, ám könnyen összezavarhatnak egy figyelmetlen skolasztikust ezen tudás pontos eredetét illetően. Eképpen, számos állítás ezek közül furcsának tűnhet, köszönhetően a hivatalos megerősítés hiányának, a jól ismert szövegek által. Mindenesetre, senki sem lesz képes megcáfolni őket, a tökéletesen megegyező tapasztalatok hiányában. Ennek észben tartásával, az olvasónak nagy odafigyeléssel kell olvasnia, és asszimilálnia az összes tanításom.
Váljék ezen erőfeszítésem minden komoly törekvő hasznára, ki vágyja a Legfőbb Cél elérését az életben!
Az isteni Kegyelem forrásai
A Trika filozófia (másik ismert nevén ‘Kashmir Nem-duális Shaivizmusa’) szerint, teljes spirituális Felszabadulás a kötöttség alól, csak isteni Kegyelem közreműködésével érhető el, NEM pedig erőfeszítés által. Ezt mindig észben kell tartani, különben senki nem értheti meg, miért van valami így vagy úgy.
Mindössze három forrása létezik az isteni Kegyelemnek:
- Śiva (mindenki saját Énje)
- Śiva szent szövegei ( mégpedig a 64 Bhairavāgama, úgy mint pl Mālinīvijayatantra, Svacchandatantra és így tovább, plusz Śivasūtra-k)
- Emberi Guru (a kozmikus Kegyelem-adományozó Princípium megjelenése egy emberi formában)
Valamint, mindösszesen négy szintje létezik a beszédnek:
Parāvāk (Legfőbb Beszéd), Paśyantī (a látó), Madhyamā (a középső), és Vaikharī (hétköznapi beszéd).
- Az emberi Guru állandóan a Madhyamā-ban tartózkodik, ahol megkülönböztetés van jelen a ‘tárgyat jelölő szó ( pl. az ‘alma’ szó)’, és ‘a tárgy maga (pl. egy alma)’ között, de csak a mentális szinten. Mégis, vissza tud térni a Vaikharī, vagyis a hétköznapi beszéd szintjére, ami a fizikai nyelvvel azonosított ( ahol a ‘tárgyat jelölő szó’, és a ‘tárgy maga’ teljesen különböznek egymástól, nemcsak mentális, hanem fizikai szinten is), annak érdekében, hogy emberi nyelven tanítványokat taníthasson. Az Emberi Guru az isteni Kegyelem legkönnyebben megérthető forrása az összes spirituális törekvő számára.
- Śiva szent szövegei folyamatosan a Paśyantī szintjén tartózkodnak, ahol nincs különbség a ‘tárgyat jelölő szó’, és ‘maga a tárgy’ között, vagyis a szavak, és azok tárgyai, egy Valóságot formálnak. Mindazonáltal, ezek a szent szövegek lejutnak egészen a Vaikharī szintjére, ahol fizikai szinten (azaz, mint egy könyv) olvashatóak, ugyanakkor sokkal többször mint nem, félreértettek az összes spirituális törekvő által.
- Śiva Maga folyamatosan Parāvāk-ban (a Legfőbb Beszéd) időzik, ami a kimondhatón túl van (a kiejtett hang mögötti), vagyis Ő túl van a betűk teljes csoportján. Habár Ő képes lejönni egészen a Vaikharī szintjéig, az Ő instrukciói félreértettek a spirituális törekvők hatalmas többsége által, minthogy ők még mindig ragaszkodnak ahhoz a gondolkodásmódhoz, ahogy a hétköznapi emberek gondolkoznak.
Eképpen, hogy megérthessük Śiva-t, az āgama-k (Śiva szent szövegei) nélkülözhetetlenek. Valamint, hogy megérthessük ezeket az szent szövegeket, a segítség, ami egy emberi Guru-n keresztül érkezik, szintén rendkívüli fontosságú. Ez a hármas, a legtöbb esetben így működik, kivéve a különlegesen fejlett törekvők esetét, akik rendkívüli kapacitásuknak hála, képesek közvetlenül megérteni Śiva-t (saját Én-jüket), és gyorsan elnyerni a Felszabadulást. De az ilyen igazán emelkedett tanítványok többnyire hiányoznak a kötöttségnek erről a szintjéről, ahol a legtöbb törekvő létezik.
A Felszabadulás folyamata a Parabhairavayoga-ban
Az elsődleges tudatlanság vagy akhyāti, úgy is ismert mint Āṇavamala (a Teljesség hiányából adódó tisztátalanság) a Trika filozófiában. A Parabhairavayoga, lévén túlnyomórészt a Trika-n alapszik, szintén tételezi, hogy a Felszabadulás, valójában megszabadulás az Āṇavamala-tól, vagyis a Teljesség elérése. Ezt tömören felvázolja a Parabhairavayogasaṁsthāpanapracodanam (illetve annak rövid kommentárja) 15. aforizmája, és jóval átfogóbban definiálja ugyanannak a szövegnek a 36. aforizmája:
परभैरवयोगे स्वतन्निसर्गैकत्वस्योपलब्धिरुत्तमार्थः॥१५॥
Parabhairavayoge svatannisargaikatvasyopalabdhiruttamārthaḥ||15||
A Parabhairavayoga-ban (parabhairavayoge), a végső (uttama) Cél (arthaḥ) az egyén, Vele való saját, eredendő egységének (sva-tad-nisarga-ekatvasya) realizációja (upalabdhiḥ).
A Parabhairavayoga-ban, a végső Cél az egyén, Vele való saját, eredendő egységének realizációja.
परभैरवयोगे मद्योगे स्वतन्निसर्गैकत्वस्य स्वस्य तदकृत्रिमैक्यस्योपलब्धिर्ग्रहणमुत्तमार्थोऽवसानभूमिः। यः खलु वक्ष्यमाणाणवमलरूपात्मन्यस्ताख्यात्याच्छादितः परमशिवसहजाभेदोऽयं परभैरवयोगपरमार्थाधिगमार्थाय निःशेषेण प्रकाशितव्यः॥१५॥
Parabhairavayoge madyoge svatannisargaikatvasya svasya tadakṛtrimaikyasyopalabdhirgrahaṇamuttamārtho’vasānabhūmiḥ| Yaḥ khalu vakṣyamāṇāṇavamalarūpātmanyastākhyātyācchāditaḥ paramaśivasahajābhedo’yaṁ parabhairavayogaparamārthādhigamārthāya niḥśeṣeṇa prakāśitavyaḥ||15||
A Parabhairavayoga-ban (parabhairavayoge) —az én Yoga-mban (mad-yoge)—, a végső (uttama) Cél (arthaḥ), azaz az elérendő Állapot (avasāna-bhūmiḥ), (nem más, mint) realizációja (upalabdhiḥ) az egyén Vele való saját belső egységének (sva-tad-nisarga-ekatvasya), azaz tapasztalása (grahaṇam) az egyén saját, természetes, vele való azonosságának (svasya tad-akṛtrima-aikyasya). Ez (ayam) a belső (sahaja) egység (abhedaḥ) Paramaśiva-val (parama-śiva), ami (yaḥ) bizonyosan el van takarva (khalu… ācchāditaḥ) az általa teremtett (ātma-nyasta) elsődleges tudatlansággal (akhyāti) az Āṇavamala (āṇava-mala) formájában (rūpa), mely később lesz kifejtve (vakṣyamāṇa), tökéletesen fel kell táruljon (niḥśeṣeṇa prakāśitavyaḥ), hogy (arthāya) eléressen (adhigama) a végső (parama) Cél (artha) a Parabhairavayoga-ban (parabhairavayoga)||15||
A Parabhairavayoga-ban —az én Yoga-mban—, a végső Cél, azaz az elérendő Állapot, (nem más, mint) realizációja az egyén Vele való saját belső egységének, azaz tapasztalása az egyén saját, természetes, vele való azonosságának. Ez a belső egység Paramaśiva-val, ami bizonyosan el van takarva az általa teremtett elsődleges tudatlansággal az Āṇavamala formájában, mely később lesz kifejtve, tökéletesen fel kell táruljon, hogy eléressen a végső Cél a Parabhairavayoga-ban.
तत्प्रकाशत्यागः-निषेधो नरस्य निजाशुद्धिरूपाणवमलनामधेयः॥३६॥
Tatprakāśatyāgaḥ-niṣedho narasya nijāśuddhirūpāṇavamalanāmadheyaḥ||36||
A Saját (tad) Fényéről (prakāśa) való lemondás/megtagadás aktusa (tyāgaḥ-niṣedhaḥ) úgy nevezett (nāmadheyaḥ), mint Āṇavamala (āṇava-mala) vagy (rūpa) elsődleges tisztátalansága (nija-aśuddhiḥ) egy korlátolt individuumnak (narasya).
A Saját Fényéről való lemondás/megtagadás aktusa úgy nevezett, mint Āṇavamala vagy elsődleges tisztátalansága egy korlátolt individuumnak.
तत्प्रकाशस्य तदालोकस्य त्यागः-निषेधो नरस्याणोर्निजाशुद्धिरूपाणवमलनामधेयः। यदा महेश्वरोऽशेषपारिमित्यमुत्पदायितुं व्यवस्यति तदा सर्वशक्त्यात्मकस्वस्वभावावरणे तिरोधानकृत्ये सा प्रथमगतिर्या स्वेच्छाशक्तेर्महासङ्कोचमात्रत्वेन भासमाना यन् मायातत्त्वोपरि सद्विद्यातत्त्वाधश्च तस्य मायाशक्तिकृतमहामायाहृदये स्वपूर्णत्वबृहदाकुञ्चनत्वेन वक्ष्यमाणपौरुषबौद्धाज्ञानरूपाणवमलाख्यार्थात्प्रकाशोपेतानां स्वातन्त्र्यहीनानामपरामहामायास्थानां विज्ञानाकलनामनां प्रमातॄणां च निखिलेन मायाशून्यरूपकारणशरीरमयानां प्रलयाकलनामधेयानां प्रमातॄणां चाखिलेन सूक्ष्मस्थूलशरीरमयानां सकलाभिधानानां प्रमातॄणां च प्रपञ्चे हेतुरेवाणवमलमेतद्भवति॥३६॥
Tatprakāśasya tadālokasya tyāgaḥ-niṣedho narasyāṇornijāśuddhirūpāṇavamalanāmadheyaḥ| Yadā maheśvaro’śeṣapārimityamutpadāyituṁ vyavasyati tadā sarvaśaktyātmakasvasvabhāvāvaraṇe tirodhānakṛtye sā prathamagatiryā svecchāśaktermahāsaṅkocamātratvena bhāsamānā yan māyātattvopari sadvidyātattvādhaśca tasya māyāśaktikṛtamahāmāyāhṛdaye svapūrṇatvabṛhadākuñcanatvena vakṣyamāṇapauruṣabauddhājñānarūpāṇavamalākhyārthātprakāśopetānāṁ svātantryahīnānāmaparāmahāmāyāsthānāṁ vijñānākalanāmanāṁ pramātṝṇāṁ ca nikhilena māyāśūnyarūpakāraṇaśarīramayānāṁ pralayākalanāmadheyānāṁ pramātṝṇāṁ cākhilena sūkṣmasthūlaśarīramayānāṁ sakalābhidhānānāṁ pramātṝṇāṁ ca prapañce heturevāṇavamalametadbhavati||36||
A Saját (tad… tad) Fényéről vagy Ragyogásáról (prakāśasya… ālokasya) való lemondás/megtagadás aktusa (tyāgaḥ-niṣedhaḥ) úgy nevezett (nāmadheyaḥ), mint Āṇavamala (āṇava-mala) vagy (rūpa) elsődleges tisztátalansága (nija-aśuddhiḥ) egy korlátolt individuumnak (narasya) —egy parányi énnek (aṇoḥ)—. Amikor (yadā) a Nagy Úr (mahā-īśvaraḥ) úgy dönt (vyavasyati), hogy megteremti (utpadāyitum) a teljes limitációt (aśeṣa-pārimityam), akkor (tadā) az első lépés (sā prathama-gatiḥ) a tirodhāna aktusában (tirodhāna-kṛtye) —avagy a Saját (sva) esszenciális természete (sva-bhāva) elfedésének aktusában (āvaraṇe), mely az összes (sarva) Erőből (śakti) áll (ātmaka)—, hogy (yā) csupán (mātratvena) egy (sva) Saját Akarat Erejének (icchā-śakteḥ) nagy (mahā) korlátozásaként (saṅkoca) jelenik meg (bhāsamānā), azaz (úgy jelenik meg) (yad), mint egy masszív limitációja Saját (sva) Teljességének (pūrṇatva) a Mahāmāyā (mahā-māyā) magjában (hṛdaye), mit Saját Māyāśakti-ja (tasya māyā-śakti) hoz létre (kṛta) —a Māyā kategória (māyā-tattva) felett (upari), és (ca) a Sadvidyā kategória (sadvidyā-tattva) alatt (adhas)—, melynek neve (ākhyā) Āṇavamala (āṇava-mala) annak két aspektusával, (mint) pauruṣājñāna és bauddhājñāna —ami (pauruṣa-bauddha-ajñāna-rūpa) –a két aspektus– később lesz kifejtve (vakṣyamāṇa)—; más szavakkal (arthāt), ez (etad) az Āṇavamala (āṇava-malam) valójában az (bhavati-hetuḥ eva) oka a tapasztalók/tudók (pramātṝṇām… pramātṝṇām… pramātṝṇām) megnyilvánulásának (prapañce), név szerint (nāmanām… nāmadheyānām… abhidhānānām) Vijñānākala-k (vijñāna-akala) —melyek a Mahāmāyā alsó régetében (aparā-mahāmāyā) nyugszanak (sthānām), Fénnyel –Śiva– (prakāśa) felruházva (upetānām), (de) Abszolút Szabadság –Śakti– (svātantrya) nélkül (hīnānām)—, Pralayākala-k (pralaya-akala) —teljes (nikhilena) mértékben azonosítottak (mayānām) az okozati testtel (kāraṇa-śarīra) Māyā ürességének (māyā-śūnya) formájában (rūpa)—, és (ca… ca… ca) Sakala-k (sakala) —teljesen (akhilena) azonosítottak (mayānām) a finom (sūkṣma) (és) durva (sthūla) testekkel (śarīra)—||36||
A Saját Fényéről vagy Ragyogásáról való lemondás/megtagadás aktusa úgy nevezett, mint Āṇavamala vagy elsődleges tisztátalansága egy korlátolt individuumnak —egy parányi énnek—. Amikor a Nagy Úr úgy dönt, hogy megteremti a teljes limitációt, akkor az első lépés a tirodhāna aktusában —avagy a Saját esszenciális természete elfedésének aktusában, mely az összes Erőből áll—, hogy csupán egy Saját Akarat Erejének nagy korlátozásaként jelenik meg, azaz, mint egy masszív limitációja Saját Teljességének a Mahāmāyā magjában, mit Saját Māyāśakti-ja hoz létre —a Māyā kategória felett, és a Sadvidyā kategória alatt—, melynek neve Āṇavamala annak két aspektusával, (mint) pauruṣājñāna és bauddhājñāna —ami –a két aspektus– később lesz kifejtve—; más szavakkal, ez az Āṇavamala valójában az oka a tapasztalók/tudók megnyilvánulásának, név szerint Vijñānākala-k —melyek a Mahāmāyā alsó régetében nyugszanak, Fénnyel –Śiva– felruházva, (de) Abszolút Szabadság –Śakti– nélkül—, Pralayākala-k —teljes mértékben azonosítottak az okozati testtel Māyā ürességének formájában—, és Sakala-k —teljesen azonosítottak a finom (és) durva testekkel—.
Az előző aforizmák teljes megértéséhez érdemes elolvasni a teljes szöveget, és a rövid kommentárját (ami három részből áll) a parabhairavayoga.org-on !
Most, ennek a rejtélyes Āṇavamala-nak a meghatározására, az ‘elsődleges tudatlanság’ kifejezést kellett használnom, de ami azt illeti, valójában nincs szó tudatlanságról, a Tudás hiányának értelmében. NEM, csak a Teljesség hiánya van, valami, ami az Akarattal kapcsolatos, nem pedig a Tudással. Egyszerűen egy individuum nem tudja Teljesnek érezni magát úgy, ahogy Śiva Maga. S mivel ő nem tud teljesen elégedett lenni önmagával, megpróbál máshol megelégedést találni, ebben a hatalmas univerzumban. Eképpen, az ő transzmigrációja megkezdődik, egyik testből a másik testbe, egyik vágyból a másik vágyba, az egyik haszontalan gondolatból a másik haszontalan gondolatba, stb. Ezt tehát úgy hívják, Saṁsāra vagy Transzmigráció. Ahhoz, hogy ez teljesen megsemmisüljön, az Āṇavamala-t el kell távolítani. Akárhogyan is, a saját személyes tapasztalataim alapján, ez az eltávolítás nem teljes megsemmisítés, inkább csak ‘megnyitás’. Hogy érthetőbbé tegyem, először, egy teljesen tudatlan személy esetében, aki állandóan az előbb említett módon vándorol egyik testből a másikba, az Āṇavamala merev, szinte mindig. Más szavakkal, ez a személy, egész élete során mindössze egy, vagy talán két alkalommal pillanthatja meg saját Śiva-természetét, amit elrejt az Āṇavamala. Ezután következnek a spirituális úton (pl. Parabhairavayoga) járó tanítványok. Az ő esetükben az Āṇavamala sokkal rugalmasabb, és sokkal gyakrabban nyernek betekintést saját Śiva-ságukba, amely különböző mértékű Gyönyörként és Szabadságként jelenik meg. Végül, egy felszabadult Yogī-ban, aki realizálta saját tökéletes egységét Śiva-val, az Āṇavamala teljesen rugalmas, és ezen megvilágosodott személy akarata által irányított, azaz ő képes élvezni a Gyönyör és Szabadság különböző mértékű fokozatait, a saját Akaratának megfelelően, különböző pillanatokban. Például, amikor egyedül van, nagy teret enged Saját Gyönyöre és Szabadsága tapasztalásának, de amikor emberekkel beszél, mivel egy ilyen masszív Gyönyör és Szabadság meggátolná a folyékony beszédben (mintha valakinek orgazmusa lenne, és közben valami fontos dologról kellene beszélnie), továbbra is szabadon engedi a Gyönyör és Szabadság tapasztalását, de csak kisebb mértékben. Vagy akár, vissza is teheti a teljes Āṇavamala-t, és akkor Gyönyörtelennek látszik, mint egy átlag ember. Ebben az értelemben, becsaphatja az embereket, tudatlan, kötöttségben lévő egyénnek látszva. Ez mind, mindig nagyon rejtélyes, lévén Ő maga nagyon rejtélyes.
Mindent egybevetve, az Āṇavamala úgy viselkedik, mint egy gát, egész idő alatt kontrollálja a Gyönyör és Szabadság mértékét, Śiva-tól a létezés alacsonyabb szintjei felé ereszkedve . Ezt teljesen meg kell érteni, különben sosem fogod megérteni, miért van tapasztalatod az Ő Gyönyöréről és Szabadságáról anélkül, hogy felszabadult volnál. Az Āṇavamala mindig rugalmas a tanítványoknál, az úgynevezett spirituális úton való előrehaladottságuk mértékében. Azt mondtam “úgynevezett”, mivel az út távolságot feltételez, pedig nincs távolság közted és a Hatalmas Śiva között, minthogy már eleve Ő magad vagy. Ezt mindig nagyon nehéz megérteni, köszönhetően az Ő erőteljes Māyā-jának ( ami következménye az Āṇavamala-nak, vagyis az Ő Fényének megtagadásának), ahogy azt kifejtettem a Parabhairavayogasaṁsthāpanapracodanam (és annak rövid kommentárja) 37. aforizmájában:
एतन्निषेधजन्य उद्भूतान्धकारो मायाख्यः॥३७॥
Etanniṣedhajanya udbhūtāndhakāro māyākhyaḥ||37||
Az eredményként (udbhūta), eme tagadás által (etad-niṣedha) létrejövő (janyaḥ) sötétség (andhakāraḥ) úgy nevezett (ākhyaḥ), mint Māyā (māyā).
Az eredményként, eme tagadás által létrejövő sötétség úgy nevezett, mint Māyā.
एतन्निषेधजन्य एतत्प्रत्याख्यानप्रभव उद्भूतान्धकारो मायाख्य उद्भूततिमिरं मायानाम। मायेयं महेश्वरस्वभावमावृण्वतीवानन्तसर्वज्ञशिवं सततं संशयमयेन प्रतिपदं भ्रान्ताकुलितचेतनेन वराकनरेण परिणामं गमयति यथाक्रमं भेदप्रथाशुभाशुभकर्मविषयपरिमितकर्तृत्वात्मकाभ्यां मायीयकार्ममलनामधेयाभ्यां द्व्यधिकमलाभ्यां च यथाक्रमं क्रियाज्ञानेच्छानन्दचिच्छक्तिघटिततत्पञ्चमुख्यशक्तिगणसङ्कुचितरूपैः कलाविद्यारागकालनियत्यभिधानैः पञ्चकञ्चुकैश्चोपकृता॥३७॥
Etanniṣedhajanya etatpratyākhyānaprabhava udbhūtāndhakāro māyākhya udbhūtatimiraṁ māyānāma| Māyeyaṁ maheśvarasvabhāvamāvṛṇvatīvānantasarvajñaśivaṁ satataṁ saṁśayamayena pratipadaṁ bhrāntākulitacetanena varākanareṇa pariṇāmaṁ gamayati yathākramaṁ bhedaprathāśubhāśubhakarmaviṣayaparimitakartṛtvātmakābhyāṁ māyīyakārmamalanāmadheyābhyāṁ dvyadhikamalābhyāṁ ca yathākramaṁ kriyājñānecchānandacicchaktighaṭitatatpañcamukhyaśaktigaṇasaṅkucitarūpaiḥ kalāvidyārāgakālaniyatyabhidhānaiḥ pañcakañcukaiścopakṛtā||37||
Az eredményként (udbhūta… udbhūta), eme tagadás által (etad-niṣedha… etad-pratyākhyāna) létrejövő (janyaḥ… prabhavaḥ) sötétség (andhakāraḥ… timiram) úgy nevezett (ākhyaḥ… nāma), mint Māyā (māyā… māyā). Ez (iyam) a Māyā (māyā), létrehozván az elfedését (āvṛṇvatī), úgymond (iva), a Nagy Úr (mahā-īśvara) esszenciális természetének (sva-bhāvam), transzformálja (pariṇāmam gamayati) a végtelen, mindentudó (ananta-sarvajña) Śiva-t (śivam) egy szenvedő korlátolt individuummá (varāka-nareṇa), aki szüntelen tele van kétségekkel (satatam saṁśaya-mayena), (és) kinek elméje (cetanena) zavart (ākulita) a hibák által (bhrānta), minden pillanatban (pratipadam), támogatva –Māyā által– (upakṛtā) két további tisztátalansággal (dvi-adhika-malābhyām), melyek neve (nāmadheyābhyām) Māyīyamala és Kārmamala (māyīya-kārma-mala) —amik a dualitás/különbözőség (bheda) kiterjedéséből (prathā), (és) jó és rossz (śubha-aśubha) tettekhez (karma) tartozó (viṣaya) korlátolt (parimita) tevőség állapotából (kartṛtva) állnak (ātmakābhyām), rendre (yathākramam)—, és (ca… ca) az öt kañcuka vagy burok által (pañca-kañcukaiḥ), mint (abhidhānaiḥ) Kalā, Vidyā, Rāga, Kāla és Niyati (kalā-vidyā-rāga-kāla-niyati) —amik korlátolt aspektusai (saṅkucita-rūpaiḥ) az Ő (tad) öt fő (mukhya) Ereje (śakti) ötös (pañca) csoportjának (gaṇa), mely áll (ghaṭita) Kriyā-Jñāna-Icchā-Ānanda-Cit śakti-kból (kriyā-jñāna-icchā-ānanda-cit-śakti), rendre (yathākramam)—||37||
Az eredményként, eme tagadás által létrejövő sötétség úgy nevezett, mint Māyā. Ez a Māyā, létrehozván az elfedését, úgymond, a Nagy Úr esszenciális természetének, transzformálja a végtelen, mindentudó Śiva-t egy szenvedő korlátolt individuummá, aki szüntelen tele van kétségekkel, (és) kinek elméje zavart a hibák által, minden pillanatban, támogatva –Māyā által– két további tisztátalansággal, melyek neve Māyīyamala és Kārmamala —amik a dualitás/különbözőség kiterjedéséből, (és) jó és rossz tettekhez tartozó korlátolt tevőség állapotából állnak, rendre—, és az öt kañcuka vagy burok által, mint Kalā, Vidyā, Rāga, Kāla és Niyati —amik korlátolt aspektusai az Ő öt fő Ereje ötös csoportjának, mely áll Kriyā-Jñāna-Icchā-Ānanda-Cit śakti-kból, rendre—.
Akárhogyan is, még a fáradhatatlan Māyā kemény munkája után is, Śiva ugyanaz a Śiva marad. Most pedig összefoglalom ezt a tanítást az Āṇavamala-ról:
Egy személyben, aki teljesen tudatlan arról, hogy ő Śiva, az Āṇavamala gyakorlatilag merev egész életében (vagyis átengedi a Gyönyör és Szabadság folyamát, egy korlátozott mértékig, egyszer vagy kétszer, egész életében)
Egy spirituális úton járó tanítvány esetében, aki részlegesen tudatlan arról, hogy ő Śiva, az Āṇavamala sokkal rugalmasabb (vagyis időnként átengedi a Gyönyör és Szabadság folyamát, nagyobb mértékben, mint a teljesen tudatlan személy esetében)
A nagy Yogī-ban viszont, a Gyönyör és Szabadság folyamának szabadon engedése, közvetlenül irányított a megvilágosodott személy Akarata által (vagyis ő saját akaratából tapasztalja a Gyönyör és Szabadság különböző fokozatait)
Azonban, hogy még bonyolultabbá tegyük a dolgokat: az Āṇavamala-nak két aspektusa van: pauruṣājñāna és bauddhājñāna. Pontos leírást adtam az ajñāna vagy tudatlanság két típusáról a Parabhairavayogasaṁsthāpanapracodanam és annak rövid kommentárja) 50. És 52. aforizmájában:
बौद्धाज्ञानं देहप्राणादावात्ममानित्वम्॥५०॥
Bauddhājñānaṁ dehaprāṇādāvātmamānitvam||50||
A bauddhājñāna (bauddha-ajñānam) nem egyéb, mint a fizikai testet, életerőt stb. (deha-prāṇa-ādau) önmagadnak (ātma) tartani (mānitvam).
A bauddhājñāna nem egyéb, mint a fizikai testet, életerőt stb. önmagadnak tartani.
बौद्धाज्ञानं धीविषयाविद्या देहप्राणादावात्ममानित्वं जडशरीरवाय्वाद्ये चिच्छाल्यात्माभिमानता। ममोपदेशोऽभिनवगुप्तस्य परमार्थसारे षष्टितमसूत्रस्य तद्व्याख्यायां योगराजेन दृढीकृतो वक्ष्यमाणपौरुषाज्ञानपूर्वकबौद्धाज्ञानात्मकमख्यातिमुक्तवति तस्मिनज्ञानमख्यातिजनित आत्मन्यनात्माभिमानपूर्वोऽनात्मनि देहादावात्माभिमानलक्षणो मोह इति॥५०॥
Bauddhājñānaṁ dhīviṣayāvidyā dehaprāṇādāvātmamānitvaṁ jaḍaśarīravāyvādye cicchālyātmābhimānatā| Mamopadeśo’bhinavaguptasya paramārthasāre ṣaṣṭitamasūtrasya tadvyākhyāyāṁ yogarājena dṛḍhīkṛto vakṣyamāṇapauruṣājñānapūrvakabauddhājñānātmakamakhyātimuktavati tasminajñānamakhyātijanita ātmanyanātmābhimānapūrvo’nātmani dehādāvātmābhimānalakṣaṇo moha iti||50||
A bauddhājñāna (bauddha-ajñānam) vagy intellektuális (viṣayā-dhī) tudatlanság (avidyā) nem egyéb, mint önmagadnak (ātma) tartani (mānitvam) a fizikai testet, életerőt, stb. (deha-prāṇa-ādau), (más szavakkal) hibásan gondolni azt (abhimānatā), hogy az élettelen fizikai test, lélegzet, stb. (jaḍa-śarīra-vāyu-ādye) az Én (ātma), telve (śāli) Tudatossággal (cit). Tanításomat (mama-upadeśaḥ) megerősíti (dṛḍhīkṛtaḥ) Yogarāja (yogarājena) az ő kifejtésében (tad-vyākhyāyām), (ami) Abhinavagupta Paramārthasāra-jának (abhinavaguptasya paramārthasāre) 60. aforizmájához (tartozik) (ṣaṣṭitama-sūtrasya), amikor is leírja (uktavati tasmin), hogy az elsődleges tudatlanság (akhyātim) bauddhājñāna-ból (bauddha-ajñāna), valamint (pūrvaka) pauruṣājñāna-ból (pauruṣa-ajñāna) —amiről később fogunk beszélni (vakṣyamāṇa)— áll (ātmakam): ‘Ajñāna (ajñānam) vagy Káprázat (mohaḥ), melyet létrehoz (janitaḥ) az elsődleges tudatlanság –Āṇavamala– (akhyāti), minek jele –azaz ennek a Káprázatnak– (lakṣaṇaḥ) a téves képzete (abhimāna) annak, hogy a nem-Én (anātmani) —(mint) test, stb. (deha-ādau)— az Én (ātma) –ez a Bauddhājñāna vagy intellektuális tudatlanság–, amit megelőz (pūrvaḥ) az a téves koncepció (abhimāna), miszerint az Én (ātmani) a nem-Én (anātma… iti) –ez a Pauruṣājñāna, avagy tudatlanság az Én-ről–’||50||
A bauddhājñāna vagy intellektuális tudatlanság nem egyéb, mint önmagadnak tartani a fizikai testet, életerőt, stb., (más szavakkal) hibásan gondolni azt, hogy az élettelen fizikai test, lélegzet, stb. az Én, telve Tudatossággal. Tanításomat megerősíti Yogarāja az ő kifejtésében, (ami) Abhinavagupta Paramārthasāra-jának 60. aforizmájához (tartozik), amikor is leírja, hogy az elsődleges tudatlanság bauddhājñāna-ból, valamint pauruṣājñāna-ból —amiről később fogunk beszélni— áll: ‘Ajñāna vagy Káprázat, melyet létrehoz az elsődleges tudatlanság –Āṇavamala–, minek jele –azaz ennek a Káprázatnak– a téves képzete annak, hogy a nem-Én —(mint) test, stb.— az Én –ez a Bauddhājñāna vagy intellektuális tudatlanság–, amit megelőz az a téves koncepció, miszerint az Én a nem-Én –ez a Pauruṣājñāna, avagy tudatlanság az Én-ről–’.
पौरुषाज्ञानमात्मनि बद्धजनात्मकनरमानित्वम्॥५२॥
Pauruṣājñānamātmani baddhajanātmakanaramānitvam||52||
A pauruṣājñāna (pauruṣa-ajñānam) nem egyéb, mint az Én-t –önmagadat– (ātmani) korlátolt individuumnak (nara) tartani (mānitvam), azaz egy kötöttségben lévő személynek (baddha-jana-ātmaka).
A pauruṣājñāna nem egyéb, mint az Én-t (önmagadat) korlátolt individuumnak tartani, azaz egy kötöttségben lévő személynek.
पौरुषाज्ञानम्स्वरूपविषयाविद्यात्मनि परमशिवे बद्धजनात्मकनरमानित्वं संसारिजन्त्वात्मकाण्वभिमानः। यदा परमेश्वरोऽद्वयं स्वस्वरूपं प्रमातृप्रमेयवैचित्र्येण भेदेन जानाति तदा स पौरुषाज्ञानवश उच्यते दुर्बलबुद्धिभ्योऽनायासकृतं वा यदाहं सुशुप्तिस्वप्नजागरासु प्रलयाकलसकलरूपो बद्धवराकक्षणभङ्ग्यज्ञशक्तिहीननरोऽस्मीति स्वतन्त्रानन्दिनित्यसर्वज्ञसर्वकर्तृपरमशिवस्य निश्चयस्तदनुसारेण च स तस्माद्भिन्नमिव प्रमातृप्रमेयसमूहमवबुध्येत तर्हि तेनैव स्वोन्नतस्वभावोऽपहीनः पारिमित्यं चाश्लिष्टमवश्यम्॥५२॥
Pauruṣājñānamsvarūpaviṣayāvidyātmani paramaśive baddhajanātmakanaramānitvaṁ saṁsārijantvātmakāṇvabhimānaḥ| Yadā parameśvaro’dvayaṁ svasvarūpaṁ pramātṛprameyavaicitryeṇa bhedena jānāti tadā sa pauruṣājñānavaśa ucyate durbalabuddhibhyo’nāyāsakṛtaṁ vā yadāhaṁ suśuptisvapnajāgarāsu pralayākalasakalarūpo baddhavarākakṣaṇabhaṅgyajñaśaktihīnanaro’smīti svatantrānandinityasarvajñasarvakartṛparamaśivasya niścayastadanusāreṇa ca sa tasmādbhinnamiva pramātṛprameyasamūhamavabudhyeta tarhi tenaiva svonnatasvabhāvo’pahīnaḥ pārimityaṁ cāśliṣṭamavaśyam||52||
A pauruṣājñāna (pauruṣa-ajñānam) —az esszenciális természettel (sva-rūpa) kapcsolatos (viṣaya) tudatlanság (avidyā)— nem egyéb, mint az Ént –önmagadat– (ātmani) korlátolt individuumnak (nara) tartani (mānitvam), azaz egy kötöttségben lévő személynek (baddha-jana-ātmaka); (röviden,) hibásan feltételezni azt (abhimānaḥ), hogy Paramaśiva (parama-śive) a parányi én (aṇu), azaz az újjászülető (saṁsāri) létező (jantu). Amikor (yadā) a Legfőbb Úr (parama-īśvaraḥ) ismeri –tapasztalja– (jānāti) Saját nem-duális természetét (advayam sva-sva-rūpam), duálisan (bhedena), azaz szubjektumok és objektumok (pramātṛ-prameya) sokaságaként (vaicitryeṇa), akkor (tadā) Ő úgymond (saḥ… ucyate), a pauruṣājñāna (pauruṣa-ajñāna) áldozata (vaśaḥ); vagy (vā) egyszerűbben (anāyāsa-kṛtam) azok számára, kiknek intellektusa gyenge (durbala-buddhibhyaḥ), amikor (yadā) a Szabad, Gyönyörteli, Örök, Mindentudó és Mindenütt jelenlévő Paramaśiva meggyőződése (iti svatantra-ānandi-nitya-sarvajña-sarvakartṛ-paramaśivasya niścayaḥ), hogy ‘Én (aham) kötött (baddha), nyomorult (varāka), múlandó –halandó– (kṣaṇabhaṅgi), tudatlan (ajña) (és) erőtlen (śaktihīna) korlátolt individuum (naraḥ) vagyok (asmi), mely a sakala és pralayākala (pralayākala-sakala) tapasztalókból vagy tudóból áll (rūpaḥ) az ébrenlétben, álomban és mély alvásban (suśupti-svapna-jāgarāsu)‘ —és (ca) következésképpen (tad-anusāreṇa) Ő (saḥ) tapasztalja (avabudhyeta) a szubjektumok és objektumok (pramātṛ-prameya) sokaságát (samūham), mint (iva) amik Tőle (tasmāt) különböznek (bhinnam)—, akkor (tarhi) Ő valójában (avaśyam) eldobja (tena eva… apahīnaḥ) Saját (sva) fenséges (unnata) esszenciális természetét (sva-bhāvaḥ), és (ca) átöleli (āśliṣṭam) a korlátoltságot (pārimityam)||52||
A pauruṣājñāna —az esszenciális természettel kapcsolatos tudatlanság— nem egyéb, mint az Ént –önmagadat– korlátolt individuumnak tartani, azaz egy kötöttségben lévő személynek; (röviden,) hibásan feltételezni azt, hogy Paramaśiva a parányi én, azaz az újjászülető létező. Amikor a Legfőbb Úr ismeri –tapasztalja– Saját nem-duális természetét, duálisan, azaz szubjektumok és objektumok sokaságaként, akkor Ő úgymond, a pauruṣājñāna áldozata; vagy egyszerűbben azok számára, kiknek intellektusa gyenge, amikor a Szabad, Gyönyörteli, Örök, Mindentudó és Mindenütt jelenlévő Paramaśiva meggyőződése, hogy ‘Én kötött, nyomorult, múlandó –halandó–, tudatlan (és) erőtlen korlátolt individuum vagyok, mely a sakala és pralayākala tapasztalókból vagy tudóból áll az ébrenlétben, álomban és mély alvásban’ —és következésképpen Ő tapasztalja a szubjektumok és objektumok sokaságát, mint amik Tőle különböznek—, akkor Ő valójában eldobja Saját fenséges esszenciális természetét, és átöleli a korlátoltságot.
Amikor Gyönyör és Szabadság leereszkedik a testhez, azok az intellektusban tapasztaltak. Ennél fogva, ha az intellektus nem kész a feladatra, mivel áthatja a bauddhājñāna (intellektuális tudatlanság), nem fogsz Gyönyört és Szabadságot érezni. Ez a fajta tudatlanság, azon képzet által jelzett, hogy az élettelen test, a légzés, stb. maga Śiva (az egyén saját Énje). Ez a tudatlanság egyedül Śiva szent szövegeinek élénk tanulmányozásával távolítható el, nem máshogy. Ebben az esetben, emberi erőfeszítést kell tenni ebbe az irányba. Mindazonáltal, az Ő Kegyelme nélkül, nem tudsz megközelíteni az Ő szövegei közül még egyet sem. Ezért, bár egy ember látszólag magától tanulmányoz, ez csak látszat, mert előbb az Ő Támogatása (jóváhagyása, pártfogása) nyitotta meg az utat egy ilyen személynek, és aztán folyamatosan tolja előre.
Viszont a pauruṣājñāna, vagyis az erős képzet, hogy az egyén esszenciális természete (Śiva) duális (más szavakkal, hogy Ő számtalan objektummá és létezővé vált, körös körül), kizárólag beavatás által távolítható el, ami érkezhet közvetlenül Śiva-tól samādhi vagy transz közben, vagy egy emberi Guru-n keresztül, stb. Semmilyen emberi erőfeszítés nem képes eltávolítani ezt a fajta tudatlanságot. Csak az Ő isteni Kegyelme tudja a trükköt itt.
Az ideális folyamata az Āṇavamala teljes eltávolításának így nézne ki:
- A bauddhājñāna eltávolítása Śiva szövegeinek buzgó, (általában) hosszú ideig tartó tanulmányozásával.
- A pauruṣājñāna eltávolítása beavatás által, ami érkezhet az emberi Guru-tól, aki Śiva megszemélyesülése, vagy közvetlenül Śiva-tól samādhi közben.
Akárhogyan is, a folyamat a legtöbb esetben az ellenkező sorrendben történik, először a pauruṣājñāna eltávolítása, majd a bauddhājñāna-é. Miért? Mert a tanítványok nagyrészt alacsony kvalitásúak, akik nem bírják kivárni a beavatást, nehéz Sanskrit szövegek sok éven át tartó tanulmányozása után; vagy azért, mert az emberi Guru, a Legfelsőbb Úr áldását kiterjesztő missziója részeként, annyi tanítványban távolítja el a pauruṣājñāna-t, amennyiben csak lehetséges adott pillanatban; vagy mindkét eset egyszerre (gyenge kvalitású tanítványok, és rohanó Guru). Tehát ez az ami általában történik, amikor arra utalunk, hogy a Felszabadulás folyamatának a beteljesülése a fizikai testben maradás közben.
Most, mi történik amikor a folyamat nem válik teljessé egy élet alatt?:
- Egyfelől, ha a személy valódi beavatásban részesül (akár az emberi Gurutól, akár Śiva-tól Magától samādhiban) -és ennek eredményeképpen a pauruṣājñāna teljesen eltávolításra kerül-, de ennek a személynek a bauddhājñāna-t nem sikerül eltávolítania Śiva szent szövegeinek tanulmányozásával, akkor várnia kell halála pillanatáig, hogy teljes mértékben élvezhesse Felszabadult állapotát. Élete folyamán a Felszabadulásának élvezete teljesen instabil lesz (nem akarat általi, mint egy teljesen felszabadult személy esetében, aki eltávolította a pauruṣājñāna-t és a bauddhājñāna-t is) köszönhetően a bauddhājñāna akadályozó jelenlétének, mondhatni, az ő intellektusának.
- Másfelől, ha a személy sikeresen eltávolítja a bauddhājñāna-t Śiva szövegeinek élénk tanulmányozásával, de ugyanakkor nem sikerül beavatást kapnia az emberi Gurutól vagy Śiva-tól, akkor ez a személy bizonyára skolasztikus lesz, ám nem szabadul fel még halála után sem. Tehát a teste elhullása után, újra kell születnie és megint megpróbálni. Mindenesetre, ez alkalommal már sokkal könnyebb dolga lesz, mivel már sikeresen eltávolította a bauddhājñāna-t előző életében.
Dióhéjban, a Felszabadulás eléréséhez a pauruṣājñāna eltávolítása sokkal fontosabb, mint a bauddhājñāna-é, de a bauddhājñāna eltávolításának hiányában a törekvőnek várnia kell a test elhullására, hogy teljes mértékben élvezhesse Felszabadult állapotát. Ez a téma rendkívül misztikus és bonyolult, de a tudás, amit Én épp most adtam át neked, több mint elegendő a tanulmányaidhoz, és gyakorlataidhoz a Parabhairavayoga-ban.
De mi a Felszabadulás a Parabhairavayoga-ban?
A Felszabadulás fogalma itt teljesen egybevág azzal, ami a Trikában van, természetesen. A Felszabadulás a Szabadság elérését jelenti. Ezen Állapotát a Szabadságnak Sanskrit-ul úgy hívják Svātantrya. És ez a Svātantrya, egyedül ahhoz tartozik aki Svatantra (a Szabad Létező), azaz Śiva. Mivel ez így van, nincs más létező, aki alkalmas volna erre a Szabadságra. Nem! Egy személy csak akkor élvezheti ezt a Svātantrya-t, amikor Ő megosztja Azt egy ilyen személlyel, és nem másképp. Ebben a tekintetben, semmilyen limitált létező által végrehajtott törekvés nem vezethet eredményre eme Svātantrya elérésében. Ez mindig az Ő kegyelmének aktusa.
Most, a szó Svatantra, szó szerint azt jelenti ‘önmagától függő’, vagyis szabad. Ebben az értelemben, egyedül Śiva teljesen Szabad, mert a többi létező mind tőle függ mindenben (még abban is, hogy azt mondják ‘Én’, mivel ez az ‘Én’ is Tőle kölcsönzött). Eképpen semmilyen limitált létező által végrehajtott törekvés nem vezethet eredményre, mivel minden amije csak van, Tőle kölcsönzött (még az ‘Én’-t is beleértve). Ez az alkalmatlanság, melyben minden létező osztozik, a rettenetes tudatlanság.
De mi a pontos definíciója a Szabadság eme állapotának, amit a tapasztaló elér a Felszabadulás folyamata közben? Ez:
‘Ez a Szabadság tapasztalása. Ez a kiterjedése a tapasztaló Erőinek, amelyek a Tudatosság Ereje, a Gyönyör Ereje, az Akarat Ereje, a Tudás Ereje, és a Cselekvés Ereje. Ez a Béke, túl az emberi megértésen. Olyan mintha levennének egy nagyon nehéz követ az ember hátáról, képletesen mondva. Ennek következtében, az egyén megszabadul az elméjén belül és kívül lévő dolgokhoz való ragaszkodással jelzett köteléktől (és az ez által a kötelék által kreált minden fájdalomtól is). Úgy hívom ezt az állapotot: Kapszulázott Állapot. Mivel semmi ami kívülről vagy belülről jön, nem képes megzavarni az Állapotodat. Bár rengeteg élmény éri a tested és az elméd, te teljesen közömbös maradsz velük szemben. Ez biztos jele a Felszabadulásnak, valóban!’.
Tehát, a Felszabadulásnak a jele egy személyben, az ő abszolút közömbössége mindennel szemben, ami külső vagy belső, legyen az akár kellemes, akár kellemetlen. Mindazonáltal, a felszabadult személy akár mutatja ennek a jelét, akár nem, az mindig az ő döntése. A hétköznapi, spirituális tudatlansággal teli életben, elterjedt az az általános nézet, hogy az átlag ember képes ‘eljátszani’ pl. különböző hozzáállásokat és személyiségeket mint a filmszínészek. Ez csak egy képzelgés. A Kötelék kényszeríteni fogja, hogy egy előre meghatározott módon viselkedjen, és nem képes tenni ellene. Például ha remek hírt kapsz, nem tudsz nem örülni, vagy elrejteni boldogságod mások elől; vagy ha nagyon rossz híreket kapsz, nem tudsz nem bánatos lenni, vagy nem mutatni a szomorúságodat. Ha azt hiszed, hogy akaratod szerint tudsz különböző személyiségeket mutatni, annak ellenére, hogy milyen jellegű híreket kapsz, akkor vagy egy valódi felszabadult személy vagy, vagy pedig egy kötött személy, aki kötelék anyát szolgálja, mint annak egyik gyermeke. Ha ez a második eset érvényes rád, akkor először ezt a képzeletet kell eltávolítani, különben a Felszabadulás nem lesz lehetséges, azaz a Felszabadulás a kötelékből akkor nyer értelmet, ha valaki korábban kötött volt, de ha már eleve szabad, a Felszabadulás irreleváns. Eképpen, a legnagyobb fegyver a kötöttség arzenáljában, a ‘szabadság képzete’. Ez a képzet nagyon erős, s folyton egy kaviccsá válik mindenkinek a cipőjében, még a Felszabadulásért sóvárgó törekvők esetében is. Ez az állandóan szabad hozzáállás, ami a tudatlanságon alapul, és mindig cáfolt, a mindenki életében jelenlévő ‘tények’ által, a legnagyobb akadálya a Felszabadulásnak. Ennek fényében, ez a képzet igazi ‘csapásként’ tekinthető, nincs kétség efelől. Mert mi értelme volna komoly erőfeszítést tenni a Felszabadulásért, ha valaki már eleve szabad?
Mindent egybevetve, csak egy felszabadult személy képes különböző személyiségeket mutatni saját akaratából. Néha megmutatja felszabadult állapotát, néha pedig nem. Ez nagyon trükkös, és ez az amiért olyan nehéz felismerni egy felszabadult személyt, hacsak nem vagy magad is felszabadult. Mert egy felszabadult személy sokkal de sokkal intelligensebb nálad spirituálisan, ezért be tud csapni azzal, hogy mást mutat, mint ahogy te is be tudsz csapni egy macskát. Ha ő nem akarja h felismerd őt mint felébredett személyt, elrejti fenséges állapotát előled, és semmi esélyed nem marad, hogy felismerd. Tehát csak egy felébredett személy képes felismerni egy másik felébredettet. Ezt teljes mértékben meg kell érteni, hogy elkerüljünk jó néhány félreértést.
És miért rejti el egy felszabadult személy az ő szabad állapotát mások elől? Rengeteg oka lehetséges, például, ha ő egy Guru, és nem akarja, hogy a tanítványa legyél, mert még nem vagy kész a tanításaira. Tehát ő eltántorít téged a szándéktól, hogy a tanítványa legyél, azzal, hogy kötöttséget mutat. Végül csalódni fogsz benne, mert ‘kiesett a Yoga-ból’, és felhagysz az ötlettel hogy a tanítványa legyél. Egy felszabadult személy viselkedése mindig is nagy misztérium, mivel ő elmén túl időzik. Minthogy számára minden kötött ember olyan, mint az állatok, nagyon könnyen be tudja csapni őket. Csak egy másik felébredett létező képes kifürkészni az útjait.
Az Abhyāsa vagy Praxis jelentősége
A Felszabadulás, az Āṇavamala eltávolítása után érkezik. Hogy eltávolítsd az Āṇavamala-t, ahhoz el kell távolítanod a két aspektusát: a pauruṣājñāna-t és a bauddhājñāna-t. A pauruṣājñāna felszámolásához beavatásra van szükséged egy emberi Guru által, vagy maga Śiva által samādhi-ban, és a bauddhājñāna felszámolásához pedig Śiva szövegeinek a tanulmányozása szükséges. Ha ez így van, mi haszna van az abhyāsa -nak vagy praxisnak? Néhány pontot különösen fontos tisztázni, különben sosem érted meg hogyan érd el a Felszabadulást, és végtelen zavarodottságba gabalyodva fecsérled az időd:
- Semmilyen gyakorlat nem hozhat számodra Felszabadulást, mert a Felszabadulás a ‘létezésről’ szól, nem pedig a ‘cselekvésről’. Semmilyen ‘cselekvés’ nem lehet hatékony a Tudatosság (Śiva) elérésében, mert a Tudatosságot egyszerűen nem tudod gyakorolni. Te Tudatosság ‘vagy’, vagy ‘nem vagy’ az, és semmilyen módon nem válhatsz Tudatossággá gyakorlás által. Ez igen bonyolultnak tűnhet, vagy akár science-fiction-nek, de nagyon egyszerű megérteni, ha spirituálisan elég intelligens vagy.
- Még ha gyakorlással el is intézhetnéd a Felszabadulás megközelítését, előbb vagy utóbb szembe kerülsz az Āṇavamala-val, és nincs rá mód, hogy meghaladd azt, az Ő segítsége nélkül. Tehát, a gyakorlatok talán elvisznek az Āṇavamala közelébe, de kizárt hogy átlépd, az Ő támogatása nélkül.
- Habár, hogy beavatást kapj Śiva-tól samādhi szükséges, nem feltétlenül kell hosszú ideig meditálnod, hogy megkapd. Nem, Ő képes spontán samādhi-t előidézni benned, anélkül, hogy bármit gyakorolnál. Tehát a meditáció sem hozza el a Felszabadulást.
- És még ha úgy is tűnik, hogy ‘a szövegek tanulmányozása’ egy valaki által végzett praxis, ez megint csak az Ő Kegyelme, mert semmilyen korlátozott létező nem képes, még csak megközelíteni sem, akár csak egyetlen szöveget is az Ő szövegei közül, ha Ő nem úgy kívánja.
- A Felszabadulás az Ő ‘Kegyelmének aktusa’, egy kötöttségek által ostromlott individuum számára. Ez az Ő ‘Irgalmának aktusa’, semmi egyéb.
- Tehát, a Felszabadulás az Ő tettéről szól, nem pedig egy limitált individuum tettéről, aki univerzális nevetség tárgya, és folyamatos gyötrelmek tapasztalója.
- Ő megjelenhet közvetlenül mint Śiva, ha a tanítvány megérti Őt, vagy pedig mint egy emberi Guru, aki az Ő megszemélyesülése, ha a tanítványnak még mindig szüksége van útmutatásra emberi nyelveken, hogy megértse.
- Semelyik limitált individuum nincs kész, hogy Felszabadulást kapjon akarattal, mert nem tud róla semmit, mert nem tehet semmit érte, és mert nem megy sehova, dacára minden cselekedetének.
Ez a nézőpont arról, hogy a spirituális praxisok nem adományoznak Felszabadulást senki számára, össze lett foglalva általam a Parabhairavayogasaṁsthāpanapracodanam 17. aforizmájában:
न कश्चिदभ्यासो जनाय तदुपलब्धिं दातुं कल्पोऽभ्यासिनोऽसमर्थत्वात्॥१७॥
Na kaścidabhyāso janāya tadupalabdhiṁ dātuṁ kalpo’bhyāsino’samarthatvāt||17||
Semmilyen spirituális praxis (abhyāsaḥ) nem (na kaścid) képes (kalpaḥ) megadni (dātum) valakinek (janāya) ezt a realizációt (tad-upalabdhim), mert a gyakorló ‘asamartha’ vagy tehetetlen (abhyāsinaḥ asamarthatvāt).
Semmilyen spirituális praxis nem képes megadni valakinek ezt a realizációt, mert a gyakorló ‘asamartha’ vagy tehetetlen.
न कश्चिदभ्यासो ध्यानस्वाध्यायजपादिमयो जनाय नराय तदुपलब्धिं तत्ख्यातिं दातुं कल्पः क्षमोऽभ्यासिनोऽसमर्थत्वादक्षमत्वात्। यत्पूर्णत्वानुभवापेक्षया तदत्यन्ताशक्तिविषयमेतन्नरमुख्यासामर्थ्यं तत् तद्दुर्गत्यतिरिक्तभारपूर्वकमधिकरपरिमिततावशिष्टदीर्घावलिमुत्थापयति॥१७॥
Na kaścidabhyāso dhyānasvādhyāyajapādimayo janāya narāya tadupalabdhiṁ tatkhyātiṁ dātuṁ kalpaḥ kṣamo’bhyāsino’samarthatvādakṣamatvāt| Yatpūrṇatvānubhavāpekṣayā tadatyantāśaktiviṣayametannaramukhyāsāmarthyaṁ tat taddurgatyatiriktabhārapūrvakamadhikaraparimitatāvaśiṣṭadīrghāvalimutthāpayati||17||
Spirituális praxis (abhyāsaḥ), mint meditáció, recitációja a szent szövegeknek, mantra ismétlése, stb. (dhyāna-svādhyāya-japa-ādi-mayaḥ), nem (na kaścid) kompetens (kalpaḥ… kṣamaḥ) (abban), hogy megadja (dātum) egy személynek (janāya) —korlátolt individuumnak (narāya)— eme realizációt vagy tapasztalást (tad-upalabdhim tad-khyātim), mert aki gyakorol az ‘asamartha’ vagy tehetetlen (abhyāsinaḥ asamarthatvāt akṣamatvāt). A korlátolt individuum fő tehetetlensége (etad-nara-mukhya-asāmarthyam tad), ami az ő abszolút (tad-atyanta) erőtlensége (aśakti) miatt van (yad… viṣayam), (amikor) a Tökéletesség (pūrṇatva) tapasztalása (anubhava) eljön (apekṣayā), a forrása, a többi feltáruló (utthāpayati) korlátnak (adhikara-parimitatā-avaśiṣṭa-dīrgha-āvalim), karöltve (pūrvakam) azok további nyomorúságos kötelékeivel (tad-durgati-atirikta-bhāra)||17||
Spirituális praxis, mint meditáció, recitációja a szent szövegeknek, mantra ismétlése, stb., nem kompetens (abban), hogy megadja egy személynek —korlátolt individuumnak— eme realizációt vagy tapasztalást, mert aki gyakorol az ‘asamartha’ vagy tehetetlen. A korlátolt individuum fő tehetetlensége, ami az ő abszolút erőtlensége miatt van, (amikor) a Tökéletesség tapasztalása eljön, a forrása, a többi feltáruló korlátnak, karöltve azok további nyomorúságos kötelékeivel.
De akárhogyan is, ha ez így van, mi értelme van gyakorolni valamit? Miért veszi az emberi Guru a fáradtságot, hogy hosszasan kifejtse a Parabhairavayoga praxisait, ha azok nem hatékonyak az égető kötelék alóli Felszabadulás tekintetében? Most következzen a válasz erre a fontos kérdésre:
‘Mivel a kötött személy szenved a nyomorúságtól, és a betegségéből származó összes rossz tulajdonságtól, mint, hiúság, jelentéktelenség, ostobaság, bénultság, a hitetlenség, türelmetlenség, arrogancia, stb., egyszerűen képtelen szövegek hosszú tanulmányozására, hogy eltávolítsa a bauddhājñāna-t, és csak várja az Úr Kegyelmét beavatás formájában, hogy eltávolítsa a pauruṣājñāna-t. Az egyik jele az ő súlyos tudatlanságának, a folyamatos aktivitása és képzelt cselekvősége. Egyszerűen csak nem tudja elfogadni, hogy az egyetlen szükséges tett számára, Śiva szövegeinek tanulmányozása az emberi Guru segítségével, aki a megszemélyesülése a Hatalmas Úrnak, és hogy még ez a tett is mindig Kegyelemmel teljes/Kegyelemtől vezérelt. S, mivel ilyen a kondicionált személy, ő, köszönhetően az ő abszolút ostobaságának, folyamatosan próbálja sürgetni a csodálatos Śiva-t, hogy adományozzon neki Felszabadulást. Zaklatott viselkedése miatt, az emberi Guru-nak (aki megszemélyesülése Magának Śiva-nak) be kell csapnia őt, hogy azt higgye segíti őt (a Guru-t), és az Urat, a mérhetetlen kötöttségéből való Felszabadulásának folyamatában. Eképpen, ő folyamatosan el lesz foglalva gyakorlatokkal, következésképp abba fogja hagyni a Guru és az Úr folyamatos zaklatását. A folyamat hasonló ahhoz, mint amikor egy betegen műtétet hajtanak végre, és érzéstelenítve van, nem csak a nyilvánvaló fájdalom miatt, de azért is, hogy nyugodt legyen, és ne zavarja a körülötte lévő orvosokat a munkában.’
Dióhéjban, a gyakorlatok jelentősége, hogy lefoglalják a tanítványokat valamivel, amíg a háttérben az Úr és a Guru, úgymond megteszi ami fontos és lényeges. Ugyanezt az igazságot tanítottam a Parabhairavayogasaṁsthāpanapracodanam 18. aforizmájában:
कस्मिंश्चिच्छिष्यानां व्यापारायाभ्यासः केवलम्॥१८॥
Kasmiṁścicchiṣyānāṁ vyāpārāyābhyāsaḥ kevalam||18||
A spirituális praxis (abhyāsaḥ) kizárólag (kevalam) azt a célt szolgálja, hogy a tanítvány elfoglalja magát (śiṣyānāṁ vyāpārāya) valamivel (kasmin-cid).
A spirituális praxis kizárólag azt a célt szolgálja, hogy a tanítvány elfoglalja magát valamivel.
कस्मिंश्चित्कस्मिनपि कार्ये शिष्यानां छात्राणां व्यापाराय व्यग्रत्वायाभ्यासो ध्यानप्राणायामासनादिरूपं केवलम्। शिष्यस्य दिनं स्वगुरुप्रचोदिताभ्याससङ्कुलं तस्याधिकदुःखावहसापेक्षक्रियापूर्वनिरर्थकविकल्पाविक्षितदशार्थे॥१८॥
Kasmiṁścitkasminapi kārye śiṣyānāṁ chātrāṇāṁ vyāpārāya vyagratvāyābhyāso dhyānaprāṇāyāmāsanādirūpaṁ kevalam| Śiṣyasya dinaṁ svagurupracoditābhyāsasaṅkulaṁ tasyādhikaduḥkhāvahasāpekṣakriyāpūrvanirarthakavikalpāvikṣitadaśārthe||18||
A spirituális praxisok (abhyāsaḥ), mint meditáció, légzéskontroll, pozitúrák stb. (dhyāna-prāṇāyāma-āsana-ādi-rūpam) kizárólag (kevalam) azt a célt szolgálják, hogy a tanítvány elfoglalja magát (śiṣyānām chātrāṇām vyāpārāya vyagratvāya) valamivel (kasmin-cid), azaz valamilyen tevékenységgel (kasmin-api kārye). A tanítvány (śiṣyasya) napja (dinam) tele van (saṅkulam) spirituális praxisokkal (abhyāsa), amit a Guru-ja (sva-guru) ír elő (pracodita), hogy ne kössék le őt (tasya… avikṣita-daśā-arthe) haszontalan (nirarthaka) gondolatok (vikalpa), és az azokkal járó (pūrva-sāpekṣa) tevékenységek (kriyā), amik további (adhika) szenvedéshez (duḥkha) vezetnek (āvaha)||18||
A spirituális praxisok, mint meditáció, légzéskontroll, pozitúrák stb. kizárólag azt a célt szolgálják, hogy a tanítvány elfoglalja magát valamivel, azaz valamilyen tevékenységgel. A tanítvány napja tele van spirituális praxisokkal, amit a Guru-ja ír elő, hogy ne kössék le őt haszontalan gondolatok, és az azokkal járó tevékenységek, amik további szenvedéshez vezetnek.
Azon kívül, hogy cselként szolgál a tanítvány egész napos elfoglalására, a spirituális praxis nyugtató hatású is, ami nagyon hasznos a szövegek tanulmányozásával, a Guru szolgálatával, a belső változások tapasztalatával, stb. töltött sok sok óra után. Tömören ugyanezt a tanítást adtam az előbb említett szöveg 19. aforizmájában:
स्वस्थानप्रत्यावृत्त्यभिधेयस्य तीव्रप्रसरस्य सहनाय शान्तिकरवदप्यभ्यासः॥१९॥
Svasthānapratyāvṛttyabhidheyasya tīvraprasarasya sahanāya śāntikaravadapyabhyāsaḥ||19||
A spirituális praxis (abhyāsaḥ) emellett (api) nyugtatóként szolgál (śāntikara-vat), hogy a ‘Hazatérés’ –azaz helyes önazonosítás realizációja– (svasthāna-pratyāvṛtti-abhidheyasya) intenzív folyamata (tīvra-prasarasya) tolerálható legyen (sahanāya).
A spirituális praxis emellett nyugtatóként szolgál, hogy a ‘Hazatérés’ (azaz helyes önazonosítás realizációja) intenzív folyamata tolerálható legyen.
स्वस्थानप्रत्यावृत्त्यभिधेयस्य स्वात्मानं प्रत्यागमनाख्यस्य तीव्रप्रसरस्य तिग्मप्रयाणस्य सहनाय मर्षणाय शान्तिकरवच्छान्तिदनिर्विशेषमप्यभ्यासः। अभ्यासं कुर्वाणः शिष्योऽन्तरदर्शनतत्तद्लोकगमननादादीञ्च्छ्रद्धाविरहग्लानि-सर्वव्यञ्जनोच्छेतॄन्बहुविधान्तर्विकारसञ्जातक्लमापहानेवानुभवति॥१९॥
Svasthānapratyāvṛttyabhidheyasya svātmānaṁ pratyāgamanākhyasya tīvraprasarasya tigmaprayāṇasya sahanāya marṣaṇāya śāntikaravacchāntidanirviśeṣamapyabhyāsaḥ| Abhyāsaṁ kurvāṇaḥ śiṣyo’ntaradarśanatattadlokagamananādādīñcchraddhāvirahaglāni-sarvavyañjanocchetṝnbahuvidhāntarvikārasañjātaklamāpahānevānubhavati||19||
A spirituális praxisok (abhyāsaḥ) emellett (api) nyugtatóként szolgálnak (śāntikara-vat śāntida-nirviśeṣam), hogy tolerálható vagy tűrhető legyen (sahanāya marṣaṇāya) a ‘hazatérés’ (svasthāna-pratyāvṛtti-abhidheyasya) intenzív folyamata (tīvra-prasarasya) —heves folyamata (tigma-prayāṇasya)—, azaz a ‘visszatérés az Énhez’ (sva-ātmānam pratyāgamana-ākhyasya). Míg spirituális praxist végez (kurvāṇaḥ), egy tanítvány (śiṣyaḥ) belső víziókat (antara-darśana), utazásokat (gamana), különböző (tad-tad) világokat (loka), isteni hangokat (nāda) stb. (ādīn) tapasztal (anubhavati), amik elpusztítják (ucchetṝn) a depresszió (glāni) (és) hitetlenség (śraddhā-viraha) minden (sarva) szimptómáját (vyañjana), (és) bizonyosan feloldják (apahān eva) a számos (bahuvidha) belső (antar) változásból (vikāra) fakadó (sañjāta) fáradságot (klama)||19||
A spirituális praxisok emellett nyugtatóként szolgálnak, hogy tolerálható vagy tűrhető legyen a ‘hazatérés’ intenzív folyamata —heves folyamata—, azaz a ‘visszatérés az Énhez’. Míg spirituális praxist végez, egy tanítvány belső víziókat, utazásokat, különböző világokat, isteni hangokat stb. tapasztal, amik elpusztítják a depresszió (és) hitetlenség minden szimptómáját, (és) bizonyosan feloldják a számos belső változásból fakadó fáradságot.
Különböző világokba utazni, isteni hangokat hallani, belső víziókat tapasztalni, stb. nem Felszabadulás. Ennek ellenére, ezek jó szolgálatot tesznek a depresszió, és a hitetlenség megszüntetésében. Ha egy tanítványnak szilárd a hite az Úrban, nincs szüksége ilyen tapasztalatokra. Mindenesetre, mivel az átlagos tanítvány alacsony szintű, neki szüksége van minderre, hogy elméjét egy kívánt állapotban tartsa.
Valaki azt mondhatja most, ezek szerint, hogy ha Śiva úgy kívánja, Ő ragyoghat bárkire, és az a személy azonnali Felszabadulást nyer. Ez abszolút igaz, de általában Ő nem tesz így. Tehát mi értelme ilyen különlegességekről beszélni? Én mindig az átlagos tanítványról beszélek, nem pedig a különösen szerencsésekről, akik azonnali szabadságot nyernek kötöttségüktől. Elvégre, egy ilyen szerencsés tanítványnak nincs szüksége a tanításaimra és segítségemre, igaz?
Tehát, ha egy tanítvány spirituálisan intelligens, nincs szüksége gyakorlásra. Miért? Mert ő csak hosszan tanulmányozza a szövegeket, majd megkapja a beavatást, vagy fordítva, mint ahogy korábban kifejtettem. Ő csak teszi amit a Guru-ja mond neki. Sem többet, sem kevesebbet. Jelenleg, mivel az átlagos tanítvány nem elég intelligens, spirituális gyakorlatokat fog kapni, a korábban említett okokból. Így már minden teljesen tiszta!
OK, elég most ebből a témából. A következő fejezetében a hosszú értekezésemnek, folytatom a tanításodat arról, hogyan gyakorolj a Parabhairavayoga-ban.