Azt mondtam, három módja van a megfelelő tudás megszerzésének: közvetlen tapasztalás, következtetés és kinyilatkoztatás.
Egy személy, aki eloszlatta a tudatlanságát a szövegek felől, de hiányzik a közvetlen tapasztalata az ÉN-ről, az teoretikus, elméleti ember. Miért? Mert minden alkalommal a következtetés és kinyilatkoztatás módszeréhez kell folyamodnia, hogy bizonyítsa, mindez az ÉN-nel kapcsolatos. Viszont egy olyan személy, akinek közvetlen tapasztalata van az ÉN-ről, de nem oszlatta el a tudatlanságát a szövegek felől, mindig problémába ütközik azzal kapcsolatban, hogy megmutassa az igazságot az ÉN-ről, a többi embernek, azaz nem lehet spirituális tanító. Ez mellett, nem tudja teljesen élvezni a spirituális megvilágosodást, amíg a fizikai teste el nem hullik (meghal).
Egy egyszerű példával fogom ezt elmagyarázni. Egy szokásos érvelés a következő:
“Az univerzum a semmiből jött. Az ürességből jött, és az ürességbe fog visszatérni.”
Most képzelj el egy személyt, akinek a spirituális tudatlansága teljes erejében jelen van (azaz hiányzik a közvetlen tapasztalata, és teljesen tudatlan a szövegek felől is), és ez a személy szembesül a szokásos érveléssel arról, hogy a “semmi” vagy “üresség” mindennek a forrása, azaz “a nemlétezés a kezdete és a vége mindennek ami létezik”. Az ilyen típusú személy talán egyetért, vagy nem ért egyet az ilyen érveléssel. Ha nem ért egyet, problémái lesznek a bizonyítékok bemutatásával. Olyasmit fog mondani mint például: “Én Istenben hiszek!”, vagy “Én a legfelsőbb Valóságban hiszek”, stb. A másik személy aki előadta az érvelést a nemlétezésről, mint a létezés forrása, így fog reagálni: “Akkor mutasd meg nekem azt a legfelsőbb Valóságot!”. Ekkor a legfelsőbb Valóság hívője nem fogja tudni kielégítően bizonyítani a nézőpontját, a benne jelen lévő spirituális tudatlanság miatt. A puszta hit a legfelsőbb Valóságban, egyszerűen nem tud megbirkózni azzal a feladattal, hogy bizonyítsa az ilyen Valóság létezését.
Az ilyen típusú nonszensz párbeszédek nagyon gyakoriak ebben a világban. Én rengetegszer hallottam már. Ezért használom ezt a példát arra, hogy tanítsalak téged. Most képzeld el azt, hogy ez az érvelés arról, hogy az üresség (nemlétezés) minden létező forrása, olyan valakinek van előadva, akinek közvetlen tapasztalata van az ÉN-ről, de fenntartja a szövegekkel kapcsolatos tudatlanságát. Azt fogja mondani, “Nem, ez nem igaz!”. Az, aki amellett érvel hogy a nemlétezés a létezés eredete, azt mondja: “Miért?”. És a párbeszéd ekképpen fog folytatódni:
“Azért, mert Én tapasztalom a Forrását mindennek ami létezik, és ez a Forrás létezik (azaz nem lehet semmi, vagy üresség).”
“Biztos? Mutasd meg nekem!”
Még ha ez a személy képes is lenne átadni a spirituális állapotát annak, aki azt állítja hogy az egész a semmiből jött létre, általában teljesen haszontalan lenne. Miért? Azért, mert aki azt állítja hogy az ÉN az pusztán semmi vagy üresség, annak nincs meg az ereje ahhoz, hogy tolerálja a közvetlen feltárulását az ő saját spirituális esszenciájának. Ha átadás történne, öntudatlan állapotba kerülne, mint mélyalvásban. Létezik egy fajta “biztosíték”, a tapasztaló rendszerében, amely lekapcsolja azt, abban az esetben ha az energia túl sok. Valaki aki közvetlenül tapasztalja az ÉN-t, kapcsolatban van az univerzum összes energiájának a Forrásával. Éppen ezért nem tudja átadni a spirituális állapotát olyan embereknek, akik nem érdemlik ezt csak úgy meg, mivel az utóbbi azonnal öntudatlan lesz, annak érdekében, hogy megakadályozza a rendszereinek a sérülését.
Mindent egybevéve, az akinek csupán közvetlen tapasztalata van az ÉN-ről, nem tudja bizonyítani azt hogy az ÉN “létezik”, olyan módon, hogy az megérthető legyen annak a személynek, akinek nincs meg a magas tudatállapota, azért mert még mindig meg van a tudatlansága a szövegek felől. Most mi a helyzet a teoretikus elméleti emberrel (az aki eloszlatta a tudatlanságát a szövegekkel kapcsolatban, de hiányzik a közvetlen tapasztalata az ÉN-ről)? A teoretikus ezt fogja mondani:
“Az üresség nem bizonyítható!”
Tehát nem kísérli meg bebizonyítani “az ÉN létezését”, hanem megcáfolja az üresség létezését (nemlétezés). Ekkor ezt fogja mondani:
“Honnan tudsz az ürességről?”
Az aki azt állítja, hogy az üresség a forrás, és mindennek a vége ami létezik, talán azt mondja, ez valami amiben ő hisz, azért mert nem lát semmiféle legfelsőbb Valóságot sehol. Nos, ha valaki ilyen módon érvel, kérlek ne pocsékold vele az idődet. Egyébként, talán azt is mondja, aminek több értelme van:
“Ezt a tudást a spirituális tanítóm adta át nekem (személyesen vagy könyvek által, stb.).”
Ebben az esetben, az aki az “ürességet” minden forrásaként definiálja, azt mondja hogy így tanította a tanítója személyesen, vagy könyvek által, stb. Tehát a teoretikus elméleti ember konklúziója a következő lesz:
“Ha ezek a tanítók közvetlenül tapasztalták volna az ürességet, nem létezne erről semmilyen emlékezés. A tapasztaló nem tud emlékezni az ürességre, a létezése nélkül a tapasztalása közben. És ha a tapasztaló létezik az üresség tapasztalata alatt, az valójában nem üresség. Még ha azt is állítjuk, hogy az ürességről való tanítás, tanítók szakadatlan vonalán keresztül került átadásra, legalább egy tanítónak a kezdetekkor közvetlenül tapasztalnia kellett volna az ürességet. De ha tudna beszélni a tapasztalatáról, azt jelentené hogy emlékszik rá. És ha emlékszik rá, léteznie kellett az ilyen tapasztalat alatt.
Ezért abszolút üresség sohasem létezik, azért mert mindig van ‘valaki’, aki érzékeli azt. Ha senki sem érzékeli, akkor honnan tudhatnál az ürességről? És ha valaki érzékeli, annak a személynek léteznie kell az üresség tapasztalata közben. Ezért az az állításod, miszerint az univerzum a semmiből jött, vagy az ürességből jött, és ebbe az ürességbe tér vissza, nem helyes, mivel nem tudod bizonyítani az ürességet. Még ha el is képzelnéd az ürességet olyasvalaminek, ami mentes mindentől, mindig van valaki(te!), aki érzékeli azt. Következésképp, ez sohasem abszolút üresség.
Ezért, a tapasztaló azt mondhatja, nem tudja mi a mindenség Forrása, de ez a tudatlanság nem egy szilárd bizonyíték arra, hogy a Forrás önmaga az üresség (azaz nemlétező).”
Ezen a módon a teoretikus elméleti ember, a szövegekkel kapcsolatos tudatlanságának a hiánya miatt, tudja hogyan érveljen megfelelően, és még alá is tudja támasztani az érvelését a szövegekből való idézetekkel. Nem lehet megtéveszteni bármilyen nonszensz érveléssel az ÉN-ről. Lehet neki mondani bármit, de bizonyítani kell. Én mondhatom azt, hogy nincs chip a számítógépemben, tudod, de ez nonszensz.
És igen, ez a teoretikus ember talán tanár lesz, de amíg hiányzik a közvetlen tapasztalata az ÉN-ről (azaz közvetlen tapasztalata arról amit bizonyít, vagy leír), ő mindig erőtlen lesz, és a tanításából hiányzik a lélek!
Tehát a konklúzió a következő:
- Egy spirituális törekvőnek meg kell szabadulnia a tudatlanságától a szövegekkel kapcsolatosan annak érdekében, hogy képes legyen élvezni a jövőbeni spirituális megvilágosodását a jelenlegi életében. Ez mellett, a spirituális tudatlanság ezen aspektusának eltávolításával, képes lesz helyesen érvelni az ÉN-ről, és képes lesz eloszlatni az összes nonszensz állítást a Legfelsőbb Valóságról, amely ezt a világot fertőzi.
- Egy spirituális törekvőnek közvetlen tapasztalatot kell szereznie az ÉN-ről, hogy valódi ereje, és megértése legyen.
A spirituális tudatlanság ezen két aspektusának fokozatosan, és egyensúlyban kell feloldódnia. Ez a helyes módja a spirituális megvilágosodás elérésének, és e felől semmi kétség.