A kérdések száma végtelen:
K: Le tudnád írni az általános szakaszait a spirituális útnak?
V: Igen. Már megtettem a Svātantryasūtravṛtti I.9 szövegemben (igen, a Sanskrit itt félelmetes, de a fordítás tiszta magyar), mindazonáltal kibővíthetem a magyarázataimat. Vizsgáljuk meg ismét a törekvők három kategóriáját:
Kezdő: Ők hétköznapi emberek, de keresik a kiutat a szenvedésükből, vagyis a kötelékből. Ők a megváltást keresik, még akkor is, ha boldogok tudnának lenni a világi életükkel, ez a különbség a spiritualitásban kezdők és a többi hétköznapi ember között, akik általában csak akkor keresik Istent, amikor nehéz idők járnak. Most, ez a kezdő feltételezi, hogy megfelelő intellektusa van az érveléshez a Legmagasabb Valósággal kapcsolatosan. Ez az egyike az ő jellemzőinek, vagyis a megfelelő intellektus hiánya az Én-ről való érvelés tekintetében. Egy másik tulajdonsága, hogy folyamatosan az első helyre teszi a korlátolt individuumot, vagyis pl. ha az ő neve John, ő mindig John-t teszi az első helyre, és az Én-t a második helyre. Mivel ő egy hétköznapi személy, de megérintve a spiritualitás által, úgymond, ő még mindig a régi tudatlan módon viselkedik, az ő teljes kapacitáshiánya miatt.
Amikor ezek a törekvők megtanulják, hogy ők az Én, elkezdik kikiáltani ezt az igazságot. De a puszta tudás sohasem elég, mivel az egyénnek ténylegesen realizálnia kell az Én-t, azért hogy az állítása abszolút kategorikus legyen. Emellett azt is megtanulják, hogy mivel ők az Én, nekik “folynia” kellene mint az Én, és nem kellene olyan “merev”-nek lenniük, mint az egó. Természetesen ők nem tudnak így folyni, köszönhetően a bennük rejlő kapacitáshiánynak, és az Én-realizáció hiányának, de azt mondják, hogy “ők folynak”. A kezdők olyan viccesek! Ők sohasem teljesen felelősek és hibásak az abszolút nevetséges viselkedésük ellenére, mert ők kezdők a spiritualitásban. A felelősség akkor kezdődik, amikor az egyén belép legalább a közepes törekvők kategóriájába. Minél többet tud és ért meg az egyén, annál többet kap a Legfelsőbb Valóságtól, és annál nagyobb az ő felelőssége. Ezek a kezdők soha nem büntethetőek a viselkedésükért, és a spiritualitással kapcsolatos gyerekes gondolkodásukért. Többnyire nagyon együttérző vagyok a kezdőkkel a spiritualitásban, és mindig megpróbálom vezetni őket és tolerálni a bolond érvelésüket és viselkedésüket. Úgy kezelem őket mint a gyerekeket, mert ők valójában gyerekek a spiritualitásban. A hamis guru-k tönkreteszik a kezdők elméjét az ostobaságaikkal, ami után nagyon nehéz kijavítani a zavarodottságot. Ezért Én nem vagyok “szerelembe esve” ezekkel az ostoba hamis guru-kkal.
K: Milyen egy gyerek a spiritualitásban?
V: Például egy olyan személy, akinek nincs megfelelő intellektusa az Én-el kapcsolatos érveléshez, nagyon gyakran olyan kétségek markába kerül mint: “Ha a guru-m felszabadult, miért nem tud még mindig angolul beszélni?”, vagy “Ha ő egy inkarnációja a Legfőbb Én-nek, akkor miért kell fogorvoshoz járnia? Miért nem gyógyítja meg a lyukakat pusztán az ő természetfeletti erőin keresztül?”, vagy “Ha Én vagyok az Én, miért ázik be a tetőm? Egy nagyszerű tetőmnek kellene lennie… elvégre nem Én vagyok az Én?”, vagy “A saját Én-em nem olyan nagy mint a guru-m Én-je, mert Én még mindig tanítvány vagyok”, vagy “Amikor Én elérem a Végső Felszabadulást látni fogom a világot, és teljesen kéknek fog látszani számomra”, vagy “félreteszek egy csomó pénz, hogy meglátogassam a guru-mat, aki épp a bolygó túlsó felén él”, vagy “Minden kurzust teljesíteni fogok ebben a közösségben, mert minél több kurzust végzek, annál megvilágosodottabbá válok”, nagyon vicces valóban! Hallottam ilyen dolgokat mint ezek, az évek során, és természetesen hasonló gondolataim voltak amikor kezdő voltam, teljesen összezavartak akkoriban. Annak ellenére, hogy ez vicces a saját nézőpontomból, tudom a kezdőknek mindezek a kérdések nagyon komoly dolgok. Oh ezek a gyerekek, szeretem őket.
Ezután itt van a közepes törekvők kategóriája.
Közepes: Valóban bele telik némi időbe, hogy az egyén közepes tanítvánnyá váljon. Mind a kezdő és közepes törekvők megosztoznak egy közös jellemzőn: teljesen kötődnek az emberi guru-jukhoz, vagyis túl sok figyelmet szentelnek annak, hogy a guru teste és személyisége mit csinál. Ez a kötődés az emberi guru-hoz csökken, amikor a közepes szintű törekvők az utolsó szakaszában vannak ennek a kategóriának. Természetes módon egyre nagyobb fontosságot kezdenek tulajdonítani a szövegeknek, mint az emberi guru-nak. Ez azért van így, mert a szövegek közelebb vannak hozzá, mint az emberi guru. És amikor ő a fejlett törekvő kategóriájába lép, elkezd nagyobb fontosságot tulajdonítani a saját Én-jének, mint a szövegeknek, mert az Én az ő legbelsőbb magja.
Leírom néhány jellemzőjét egy közepes törekvőnek. Ő elkezd egy olyan intellektust fejleszteni, ami megfelelő az Legmagasabb Valósággal kapcsolatos érveléshez. Többé már nem gyerek a spiritualitásban, ő tovább fejlődött egy szintre, ahol komolyan elkötelezett a spirituális célja felé való törekvésében. Többé nem zavarják össze azok a gyerekes kérdések, amik állandóan megtévesztik a kezdőket. Ő tele van aktivitással. Például: meditáció, mantra recitáció, mantra kántálás, imádat, stb. Nagyon gépies a gyakorlataiban, pl. többnyire menetrendszerűen meditál, és nem spontán, mint ahogy a fejlett törekvők esetében történik. Továbbá, úgy ismétli a mantra-t mint egy robot, a jelentésének a hiányos megértésével, a mantra-k teóriájának tanulmányozása ellenére. Mivel még mindig nem volt Én-realizációja még egy másodpercre sem, a rutinjában minden tele van gépies cselekvésekkel, a menetrend szerint. Például: “Ismételni fogom a mantra-t ezerszer reggel, és ezt a mālā-t (füzért) fogom használni a számoláshoz”.
Ő őszintén küzd az Én-realizáció eléréséért, de úgy néz ki mint egy halász egy picike horgászbottal, egy kicsi hajón, amint épp megpróbál kifogni egy óriási bálnát. Igen, talán elkaphatja, de probléma az, hogy ki kapott el kit? Mivel még mindig nagyon tudatlan az ő Én-jének a valódi természetéről, hajlamos a halászt (a korlátolt individuumot) az első helyre tenni, és az Én, számára egy óriási bálna “amit el kell kapnia”. Természetesen fogalma sincs arról, hogy amikor az Én-realizáció jön, akkor őt el fogja nyelni a bálna. Közben élvezheti a diadalának a pillanatát. Oh, ennek a közepes törekvőnek fogalma sincs mi fog történni, ha ragaszkodik ENNEK a prédának a kifogásához, hehe.
Amikor a hatalmas bébi (a bálna vagy Én) bekapja a csaliját, Ő nagyon keményen megrántja a horgászzsinórt, és a feltételezett “halászunk” a vízben találja magát. Egyébként, a bálna nem nyeli el őt, mert ő még nem megfelelő étel. A bálna megízleli és kiköpi őt, majd azt mondja: “Ez az étel nagyon alacsony minőségű. Nem elég érett”. Emlékezz, ez nem egy hétköznapi bálna, hanem egy isteni. Ilyen módon, a közepes törekvő megtapasztalja az Én-t, de az üresség formájában. Az üresség az elsődleges tisztátalanság (az ő teljességének a hiánya) következménye, és az Én elutasítja őt, mert még nem megfelelő. Mivel ő nem “teljes” a szó legszorosabb értelmében, ő az üresség állapotát tapasztalja a gyakorlatai közben. Ahhoz, hogy úgy tapasztalja az Én-t, ahogy az valójában van, a halászt a példában meg kell ennie a nagy bálnának. Ezt a “bálna” dönti el és NEM a “halász”. Ez olyan valami, amit a közepes szintű tanítványok még mindig nem értenek, mert ők folyamatosan a korlátolt individuumot teszik az első helyre.
K: Mit értesz az alatt, hogy “ő a korlátolt individuumot teszi az első helyre”?
V: Például sok guru van minden felé. Látom őket online. Ők többnyire közepes szintű törekvők, akik valamilyen különös oknál fogva a guru szerepét játsszák. Egyébként ők most már mindenhol ott vannak. Ha megfigyeled a viselkedésüket, észre fogod venni, hogy ők mindig a saját személyüket reklámozzák, a korlátolt individuumot, kinek neve John, Jane, stb. Például rendkívül részletes biográfiát publikálnak az összes teljesítményükről és tanúsítványaikról vagy az arcukat mutatják egyfolytában, vagy videókat mutatnak be, ahol mindig mindennek a középpontjában vannak. Ez egy nagyon jó példája a korlátolt individuum első pozícióba helyezésének. Ők az individualitásukat ünneplik és csak a tudatlanságukat mutatják. Ez meglehetősen megszokott. Ezeknek a törekvőknek be kellene fejezniük a tanítást, és helyette harcolniuk kellene, hogy a következő fejlett szakaszba érjenek. Az áldottak nem teszik ki magukat ilyen módon, mert mindig az Én-t helyezik minden fölé.
Szóval, a példában a bálnával, a legfontosabb dolog a “bálna” és nem a halász. Emellett a bálna az, aki elkapja a halászt és nem fordítva. Még ha a közepes szintű törekvő elméletben tudja is ezt, képtelen ténylegesen megérteni. Amikor végre megérti, ő előlép a fejlett kategóriába.
K: Lenyelve lenni egy bálna által, nem hangzik valami mókásnak.
V: Természetesen, ez csak egy példa volt. Mindazonáltal, a való életben, a szituáció még rosszabb, mert amikor elveszíted a tested, az egy rossz dolog, de megtartod a korlátolt individuum egódat és kapsz egy másik testet egy jövőbeni születéshez. Ezzel szemben, amikor az Én realizálva van, akkor az egód hamuvá van perzselve, és nincs visszatérés az előző állapotba. Ez a folyamat meglehetősen pokoli egy korlátolt individuum (az Én Erejének a találmánya) számára, de nincs más kiút, ha a Végső Felszabadulás a célod. Szerencsére, fokozatos és sok évig tartó, amíg a valódi Cselekvő (az Én Ereje) megfelelően beállítja a rendszert.
Az emberek azt hiszik, hogy a spirituális út tele van kacagással, és fogalmuk sincs arról milyen pokoli lehet a teljes átváltozás. Mivel a korlátolt individuumot fel kell emelni az alárendeltség és korlátoltság állapotából az Én Állapotába, aki a Szabadság és Gyönyör Végtelen Tömege, nem meglepő ha az egyén beleütközik néhány akadályba útközben. Nincs kétségem afelől, hogy a korlátolt individuum esszenciálisan az Én, és mindezek az akadályok szintén az Én, de a törekvő szempontjából az út pokoli lesz, és ez a legkevesebb ami elmondható, de ki mondta, hogy a bálnavadászat nem egy rizikós vállalkozás? A viccet félretéve, ahogy mindig mondtam, a Végső Felszabadulás nem való félénk embereknek. Ez nem arról szól, hogy mindenkinek azt mondod: “Én vagyok az Én”, hanem az Igazság tényleges realizációjáról. Ehhez az individualitásodnak először meg kell halnia, ami sok szenvedést foglal magába. Az egyén egója át lesz alakítva egy másik dologgá a folyamat közben. Egy közepes szintű törekvő ezen szakasz közben bepillantást nyer a jövőjébe a spiritualitásban, és megtanulja, hogy a feladat nagyon komoly lesz. Többé már nem boldog ártatlan kezdő, hanem útban van a fejlett törekvővé váláshoz. Nagyon sok pillanata van a depressziónak a folyamat közben, de ő végül valahogy eljut a következő szakaszba az Ő Kegyelme által.
Összességében, a kezdő és közepes szintű törekvők olyanok, mint egy halász a picike horgászbottal és kis hajóval, folyamatosan küzdenek az Én kifogásáért, aki olyan, mint egy óriási bálna. Természetesen végül elnyeli őket és a hajójukkal együtt teljesen elsüllyednek, de még ezt nem tudják. Még ha tudják is elméletben, nem tudják megérteni gyakorlatban, amíg a fejlett törekvő szintje végül megérkezik. Többnyire áldozatai a cselekvőség érzetének, és ezért “horgásznak” a bálnára egy picike bottal és a kis hajóval. Ebben az értelemben teljesen naivak, nem kétséges.
Fejlett: Ez a szakasz akkor kezdődik, amikor az Ő Kegyelem adományozásának a szintje rendkívül magas. Általában, hosszú ideig tart ide eljutni. Az esetemben körülbelül 22 évig tartott, ebből 14-et közösségekben töltöttem, az összes pletykálással, drámákkal, egó trip-ekkel, furcsa helyzetekkel és hasonlókkal. Ezzel hallgatólagosan jelzem, hogy egy törekvőnek nagyon türelmesnek és kitartónak kell lennie. Végül el tudtam különíteni magam mindettől a zajtól, és minden figyelmemet egyedül az Én-nek szenteltem. A “közösség” vagy “csoport” többnyire egy szükséges fázisa a spirituális evolúciónak, de a végén a törekvőnek valahogy elkülönültségbe kell vonulnia, hogy teljesen realizálja az Én-jét. Miért? Mert a fejlett szakasz közben még az egyén fizikai teste is zavaró lehet, szóval a sok ember jelenléte meglehetősen komoly fejfájást okoz a törekvőnek. Még ha egy ilyen törekvő közösségben is él, ő nagyrészt elkülönültségben fog maradni. A legkevésbé sem érdekeli a többi emberre való együtt levés.
A fejlett törekvő olyan valaki, aki végre megérti, hogy ő nem a halász, hanem a “préda”. Azt is megérti, hogy a pici horgászbotja és hajója nem tud megbirkózni a mérhetetlenül isteni bálna kifogásával. Mókásan hangzik, de a folyamat nagyon szomorú, mert az egó eltávolításra kerül a szupersztár pozíciójából és az Én kerül a helyére. Ez a fajta törekvő elveszíti minden érdeklődését az emberi guru iránt, mert az ő figyelme inkább a szövegekre irányul és végül az Én-re Magára, ahogy már korábban elmagyaráztam.
A fejlett törekvő ugyanúgy a vízben végzi, mint a közepes törekvő, amikor az óriási bálna bekapja a csalit és megrántja a horgászzsinórt, de ezúttal, az isteni bálna meg fogja enni a törekvőt, mivel jó minőségű étel vált belőle. A halász és a bálna ezen példáját követve, azt mondhatom, hogy az egész fejlett szint a törekvő feltételezett individualitásának a bálna testén “belüli” beolvadásáról szól. Amikor az étel teljesen beolvadt, az a Végső Felszabadulás, mert a törekvő eggyé válik az Én-nel (a bálna a példában). Ő mindig egy volt az Én-nel, de nem volt jelen a tényleges realizációja az ő saját esszenciális természetének. Amikor végül megvan neki ez a realizáció, ő felszabadulttá válik, vagyis eléri az Én-realizációt.
A közepes és kezdő törekvők a gyakorlataikat többnyire egy külső módon végzik, de a fejlett törekvő mindent belsőleg gyakorol. Képes megérteni az Én-t belül, ezért alkalmassá válik a Végső Felszabadulásra előbb vagy utóbb. Csak idő kérdése. A gyakorlatai többé nem gépiesek, hanem spontán történnek, vagyis ő csak akkor meditál, amikor a meditáció magától eljön hozzá, és nem menetrend szerint. Ennek a szakasznak a vége felé elhagy minden gyakorlatot, mert felismeri, hogy a ragyogó Nap-ot nem lehet megvilágítani egy csészével. A Végső Felszabadulásának a beteljesülése is spontán történik, váratlanul. Amikor az Én feltárja Önmagát számára, véget vet az ő vándorlásának egyik testről a másikra, egyik gondolatról a másikra, stb. Egy ilyen személy egy teljes átváltozáson ment keresztül, mert ő benne az Én (és egyedül az Én) marad. Még az is, aminek neve egó, teljes átváltozáson megy keresztül, és annak ellenére, hogy úgy néz ki mint egy szokásos egó, az többé már nem olyan.
Innentől fogva a felszabadult úgy él mint bármelyik másik személy, vagy spirituális tanítóvá válik. A Gyönyöre teljesen biztonságban van az Én-ben és következésképpen képes boldog maradni minden körülmények között. Nem, ő nem nevet egyfolytában mint egy idióta. A Gyönyör nem mindig szinonimája a nevetésnek (ez a félreértés gyakori). Például: ha meghal a fia, nem fog nevetni a temetés közben mint egy bolond, mert ő is szenvedést fog tapasztalni. Egyébként, a Gyönyöre végül felülkerekedik benne és a szomorúságnak vége. De normálisan fog viselkedni, hogy ne zavarja a többi embert. Annak a gondolata, hogy a felszabadult személy mindig nevet mint egy bolond, gyakori, de teljesen téves. Azért, hogy ne fedje fel a Szabadságának az állapotát, szerepeket kell játszania mint egy hétköznapi ember. Továbbá, ha ő egy spirituális tanító, és a tanítványainak egyike jön hozzá és elmondja, hogy elveszített valakit a családjából, nem fogja nevetve azt mondani: “Héj, te az Én vagy, és mindenki az Én. Akkor mi a problémád?” Ha a tanítvány kezdő vagy közepes szintű, nem képes megérteni egy ilyen viselkedést. Csak a fejlett törekvők tudnák megérteni őt, de mivel ők mindig nagyon kevesen vannak, egy felszabadult személy általában olyan módon fog viselkedni, ami megfelelő ahhoz, hogy ne zavarja a többi embert.
Egy másik jellemzője egy felszabadult személynek az, hogy nem fog beavatkozni az Én mozgásába belül magában. Például, ha az ő elméje dühös, engedi ilyennek lenni. Nem harcol vele, hanem inkább engedi az Én-nek, hogy legyen meg az Ő öröme ilyen módon. És ha az ő elméje félelmet érez, engedi azt érezni. Ő igazán “folyik” az Én-nel, és az ő “folyása” nem csupán állítás, mint a spiritualitásban kezdők esetében. Egy felszabadult viselkedése túl van a mentális felfoghatóságon. Ennek eredményeképpen, nagyon nehéz megérteni az ő útjait. Egy jó leírása volna a szavak világában, ha azt mondanánk, ő engedélyezi az Ő Abszolút Szabadságának, hogy kifejezze Magát önmagában. Ő egyáltalán nem avatkozik bele ebbe a Szabadságba. A kezdő és közepes törekvők mindig “irányítók”, de a fejlett törekvők megtanulnak együtt folyni az Én-nel és az Ő Szabadságával. A felszabadult egyszerűen egy fejlett törekvő, aki végre teljesen realizálta az istenségét, és színültig telve van Gyönyörrel.
A Gyönyör, ahogy korábban állítottam, nem puszta boldogság vagy állandó nevetés vagy ünneplés, mint ahogy olyan sok ember feltételezi. Ez egyáltalán nem igaz. A Gyönyör egy átható Érzése a Valódi Boldogságnak, ami túl van minden leírhatóságon. Akár nevet az arc, akár nem, ez teljesen lényegtelen, és Én ebben teljesen biztos vagyok. Az emberek akik azt hiszik, hogy a szentek mindig nevetnek és ünnepelnek, nem értik a Gyönyör valódi jelentését. A Gyönyör az nem hétköznapi boldogság, csak “nagyobb”. NEM. A Gyönyör az Ő Erejének magának az esszenciája. A Legfőbb Nektár ami extázisban tartja a felszabadultat, belül és kívül, akár tükrözi az arca ezt az Állapotot, akár nem. Amikor az arcnak megengedett a Gyönyör tükrözése, általában nem nevet, hanem kinyitja a szájat, az Ő Feltárulása által létrejött Lenyűgözöttség végett. Később elmagyarázom ezeket a folyamatokat.
A Végső Felszabadulás után, és nem előtte, az egyén teljesen realizálja, hogy az egész folyamat “automatikus” volt: automatikus tudatlanság, automatikus korlátozás, automatikus haladás egyik szakaszról a másikra, automatikus fejlődés, automatikus spirituális megvilágosodás és így tovább. A Végső Felszabadulás előtt, az egyén úgy érzi, hogy valahogyan csinál valamit “magától”. Azonban a Végső Felszabadulás után az egyén realizálja, hogy minden mindig az Ő Kegyelme által került kivitelezésre és egyedül az Ő Kegyelme által. Valójában az Én Állapotában nincs sem kötöttség sem Felszabadulás, csak egyedül Ő. Paradox módon, ez az igazság a Végső Felszabadulás után kerül megértésre, mert előtte ez csupán egy állítás. Az Én olyan Nagy, hogy Ő képes kötöttségben lévő korlátolt individuummá válni, és aztán egy pillanat alatt ismét realizálni az Ő saját esszenciális természetét. Mindazonáltal a korlátolt individuum nézőpontjából az Én-realizáció egész folyamata, sok éven át tartó komoly erőfeszítésbe kerül. Mindebben Ő kifejezi az Ő Abszolút Szabadságát, mert még akkor is, amikor Ő tökéletesen Szabad, Ő kötöttnek látszik Önmaga által, és utána felszabadultnak szintén Önmaga által. Ki tudna ennyire Szabad lenni mint Ő? Senki. Tisztelgek eme Nagy Én előtt, aki a valódi szerzője ennek a cikknek!