Még több kérdés, még több válasz:
K: Beszélnél az Én-ről, amikor Ő Kegyelem (adományozó) módban van?
V: Igen. Amikor Ő fel akarja fedni Magát valakinek, akkor Ő így tesz. Ez az Ő Kegyelme. És amikor Ő nem akarja felfedni Magát valakinek, Ő nem fog így tenni. Ez az Ő elfedése. Ezt nem lehet megkerülni.
K: Egyáltalán semmit se tudunk tenni ahhoz, hogy akarattal bevonzzuk az Ő Kegyelmét?
V: NEM, mert Ő kívánsága szerint cselekszik. Ha Ő nem akarja, nem lehet rábírni Őt, ahogy már elmagyaráztam. A folyamat mindig Ő általa irányított az Ő saját Erején keresztül. Ki ez a korlátolt individuum, aki követeli, hogy a Végső Felszabadulásnak most kéne megtörténnie, és nem holnap vagy a következő életében? A korlátolt individuumnak nincs fontos szerepe a spiritualitásban, de főképp mindig minden az Ő Kegyelmén múlik. És a Kegyelem jön, vagy nem jön. Eonokon keresztül gyakorolhatod a különböző Yoga pozitúrákat, egész életeken keresztül ismételgethetsz mantra-kat, billió évekig tanulhatod a szentiratokat, elmehetsz az összes szent városba, gyakorolhatod a lemondást, amíg a tested hajszálvékony nem lesz, imádkozhatsz végtelen éjszakákon át, megszerezheted a világ összes erényét, meditálhatsz, amíg a tested ájultan zuhan a földre, stb. De mindezek sem garantálják, hogy az Ő Kegyelme rád száll. Lesújtó felismerni ezt az igazságot, ha az egyén önazonosítása a korlátolt individuummal (pl. Gabriel, az én esetemben) erős.
Minél jobban azonosítja magát az egyén a korlátolt individuummal, annál erősebb a csalódottság. De ez az igazság, és ezt mindenhol láthatod. Szerte a világon meglátogathatod a spirituális közösségeket, és észre fogod venni, hogy ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége nem szabadult fel a kötelék alól, az évszázadokon keresztül tett erőfeszítéseik ellenére sem. Megszámlálhatatlan mennyiségű guru-t és al-guru-t láthatsz folyamatosan ezzel vagy azzal a tanítással foglalkozva, de egyikük sem éri el a Végső Felszabadulást. Bármilyen vonalhoz tartozhatnak, akármilyen filozófiát taníthatnak és így tovább, de egyikük sem Én-realizált. Mivel az Én nincs Kegyelem módban az ő esetükben, ők és az ő tanítványaik folyamatosan egy ellentmondásban élnek. Remek előadásokat tarthatnak és talán az összes tanításuk helyes, de mivel az Én NEM akarja az Ő Kegyelmét adományozni, mindez a folyamat nem ad Felszabadulást senkinek sem. Az Ilyen guru-kat talán számtalan követője veszi körül, dicsőítő imákat és kedvező mantra-kat énekelve, de ez nem az Ő Kegyelmének jele. Az Ő Kegyelme vagy a JELEN VAN vagy NINCS. Ez semmi mástól nem függ csak az Ő Akaratától.
K: De ez elveszi minden reményem.
V: Az emberi létezők tele vannak reményekkel. Ők szeretik azokat az embereket, akik reményeket adnak nekik, de semmilyen remény se lesz hatásos az Ő Kegyelmének elnyerésében. Ez csak az Ő Akaratáról szól. Ő azt mondja: “Most, ez a korlátolt individuum kapja meg a Kegyelmemet!” és ennyi. A korlátolt individuum az Én, de csak miután keresztülmegy a korlátozás súlyos folyamatán, ami az Én Ereje által elrendelt. Továbbá az, ami alacsonyabb nem tudja irányítani Azt, ami Magasabb. Ez ennyire egyszerű! Ha ezt az igazságot megértenék, a spirituális közösségek nagy része összeomlana, mert legtöbbjük olyan korlátolt individuumokon alapszik, akik megállás nélkül csinálni akarnak “valamit”. Semmilyen volumenű erőfeszítés vagy cselekvés sem fogja bevonzani az Ő Kegyelmét, mert ez mindig az Ő döntésén múlik. Ezalatt a spirituális törekvők gyakorlatokat kapnak, hogy elüssék az idejüket. De aztán ez a téves érzet támad fel bennük, hogy az “ő” erőfeszítéseik okozzák az Ő Kegyelmének kiáradását. Ez teljes mértékben hamis a Trika szerint és a saját tapasztalataim szerint is.
Ez a hiba az emberi arrogancia miatt történik. Az arrogancia egyszerre fülsüketítő és csöndes. Az előbbi könnyen tapasztalható mindenki által, ugye? De az utóbbit nehéz észrevenni. Rengeteg aspiráns meditál, ugyanakkor azt gondolják, hogy egy ilyen cselekvés felfedi az Én-t. Ez egy tiszta példája a “csöndes arroganciának”. Egy évszázadon keresztül is meditálhatnak, és az Ő Kegyelme nem fogja megérinteni őket. A hiba nem a meditációjuk milyenségében rejlik, hanem a hozzáállásukban. Ők arrogánsak és mindig a korlátolt individuum-ot helyezik előtérbe. Ők azt gondolják, hogy az erőfeszítéseiken keresztül képesek megbirkózni a Végső Felszabadulással. Ezt követően egy nap egy lenyűgöző tapasztalatuk lesz meditáció közben, de nemsokára elvesztik mindezt és depressziósak lesznek. Nem tudják megérteni, hogy lehetett ilyen csodálatos tapasztalatuk, és hogy veszíthették el ilyen egyszerűen. Ők arrogánsak és folyamatosan a korlátolt individuum-ot teszik az első helyre. Ezért ők folyamatosan össze vannak zavarva az Ő Abszolút Szabadságának időről időre tett látogatása által.
K: Mit kellene akkor tenniük?
V: Semmit se tudnak tenni. Az érvelésed ismét az emberi arrogancián alapszik. Ez az arrogancia olyan, mint a pestis. Ha valaki képes meditálni, neki folytatnia kellene a meditációt. Ha valaki imádkozik, neki tovább kellene imádkoznia. Ha valaki mantra-t recitál, neki tovább kellene mantra-t recitálnia. És így tovább. Ezek a tevékenységek folyamatosan csak történnek, de nincs helye annak az érzetnek, hogy ők fogják bevonzani az Én Kegyelmét. Ez a valódi spiritualitás. Az egyén egyszerűen csak megcselekszi azt, amit Ő megenged neked, és ez minden. Ma meditálni fogok, holnap szent szövegeket fogok tanulmányozni, másnap újra meditálni fogok, stb. De nincs olyan érzet, hogy mindezek a tettek majd rábírják Őt, hogy felfedje Önmagát. Ez az arrogancia teljes hiánya. Még ez a hiány sem lehetséges az Ő Kegyelme nélkül. Ezért, az isteni dolgok tekintetében az emberi létező mindig erőtlen. De az “erőtlenség” helyzetéből adódóan a spirituális törekvő képes fejlődni a spiritualitásban, mert nem tud fejlődni amikor azt gondolja, hogy ő erős és ebből következően ő a tevő.
Amikor a testünk beteg elmegyünk az orvoshoz, ő felméri az állapotunkat és annak fényében dönti el, hogy hogyan gyógyítsa a testet. Abban a pillanatban az egyén erőtlen, mert nem tud mindent a testéről és azt sem, hogy hogyan állítsa vissza az egészségét (ezért megy legelőször az orvoshoz). Csak akkor tudja gyógyítani a testét a doktor, ha az egyén erőtlenné válik. Például, ha a páciens úgy viselkedik, mintha többet tudna saját betegségéről mint a doktor maga, a doktor munkája folyamatosan zavarva lenne a páciens feltételezett tudása miatt. Végül még egy kisebb betegséget se lehetne megfelelően meggyógyítani, a páciens részéről érkező folyamatos zavarás miatt. De amikor a páciens passzív lesz és elfogadja, hogy a doktor többet tud a betegségéről, mint ő maga, egy ilyen hozzáállás felgyorsítja a test gyógyítását.
Ugyanígy csak a guru-k, akik megmentenek vagy megmentenek és tanítanak jártasak a korlátolt individuumban lévő kötelék feloldásában, kivéve azokat az eseteket, amikor a tanítvány rendkívül fejlett, és ezt egymaga meg tudja tenni, ami ritkán látható. Nagyobbrészt, a “valódi” Végső Felszabadulás folyamata magába foglal egy guru-t, aki megment vagy megment és tanít (ahogy ezt korábban kifejtettem), és egy tanítvány-t, aki elég passzív ahhoz, hogy megengedje egy ilyen guru-nak, hogy folytassa a kötelékből való felszabadításának folyamatát. Ha a tanítvány nem elég passzív, folyamatosan megzavarja a folyamatot és ez késedelemmel fog járni. Rendszerint, mivel a tanítványok nagyon képzetlenek, sohasem elég passzívak, és a guru kénytelen türelmesnek lenni és tolerálni a rengeteg párbeszédet és hasonlókat, mialatt ő segíti őket. Mivel a legtöbb emberi létező teljesen azonosul az “Én tudom” érzetével (a spirituális törekvőket is beleértve), elég gyakoriak az olyan törekvők, akik mindig véleményt nyilvánítanak arról, hogy mi a leghasznosabb gyakorlat nekik és ehhez hasonlók. Az emberi ostobaság végtelen, ahogy te ezt már bizonyosan tudod.
K: Talán ez a kérdés ostobának hangzik, de honnan tudják a guru-k, hogy hogyan szabadítják fel a tanítványaikat?
V: Ez egyáltalán nem ostoba kérdés. Talán úgy tűnhet, hogy azok a guru-k, akik megmentenek vagy megmentenek és tanítanak a hatalmas spirituális tudásukban való jártasságuk függvényében tudják, hogy mi a helyes gyakorlat. Mindenesetre, ez nem a teljes igazság. Ez mind a Guru-ról szól vagy az Én Kegyelem (adományozó) módjáról. Például, ha valaki odamegy a valódi guru-k egyikéhez, a Guru benne feltárul a találkozás pillanatában, ha egy ilyen személy valódi tanítvány. Bizonyára mindenki át tudja verni a guru-t, de senki se tudja átverni a Guru-t. Tehát a guru érezni fogja, hogy a Guru feltámad benne, úgy ahogy le van írva a Śivasūtra-s I.5-ben. Amikor ő érzi a Guru-t ő tudja, hogy egy ilyen személy egy valódi tanítvány. Aztán ő majd belül fog beszélni a Guru-val. A Guru az Én Kegyelem módban, és isteni módon beszél (mint a 0-k és 1-ek a számítógép fő processzorában). Mivel a guru teljesen felhatalmazott a Guru által, előbbi megérti az utóbbi utasításait, és a Végső Felszabadulás folyamata megkezdődik. Azonban, ha a Guru egyáltalán nem emelkedik fel, a guru tudja azt, hogy ez a személy nem az ő tanítványa. Lehetetlen itt csalni, mert a Guru-t soha senki sem tudja összezavarni.
A valódi találkozás a guru és a tanítvány között már eleve elrendezett Maga a Guru által az Ő kifürkészhetetlen módján. Azután, amikor a találkozás valójában megtörténik, a Guru feltárul, hogy köszöntse a tanítványt. A folyamat teljesen automatikus, és talán még a guru sem ismeri fel ezt. Az egyetlen szerepe a guru-nak, hogy maradjon elérhető, lefordítani a benne lévő Guru útmutatásait. Az ő részéről semmi másra nincs szükség. Emellett, mivel a Guru feltárult a guru-ban, a tanítványra hatással lesz a (ragyogó) Sugarak Tömege, ami esszenciálisan az Én természete.
K: (Ragyogó) Sugarak Tömege?
V: V: Igen, a Guru túl van leírhatón, túl téren és időn, túl van mindenen, de Ő a szövegekben úgy van leírva, mint Sugarak Tömege. A Sugarak az Én Ereje, és Aki ennek a sűrű Tömegnek a középpontjában él, az Én Maga. Amikor Ő Kegyelmet adományoz valakinek, Ő úgy ismert, mint Guru. Az Én Ereje, mindig megköt, de mivel ekkor az Én Kegyelem módban van a guru-ban, a Sugarak átitatódnak Kegyelemmel, és ahelyett, hogy megvakítanának, felszabadítanak. Ez mind rendkívül furcsának tűnhet, de ez az igazság.
K: Ez a találkozó két fizikai test közötti találkozást jelent?
V: NEM. A guru a tanítvánnyal, akár személyesen vagy telefonon, e-mailen stb. keresztül találkozik, nincs különbség, mert a Guru mindent-átható. Mivel a Guru mindenhol van (mivel Ő az Én Kegyelem módban), még ha a guru ebben a galaxisban van és a tanítvány telefonon hívja (vagy bármi ilyesmi) egy másik galaxisból, ez ugyanaz. A Gurunak nincs korlát.
Emellett, amikor a találkozás megtörténik, általában a tanítványokat nagyon érdekeli a Guru utasításai, amelyeket guru-n keresztül kapnak, de ez másodlagos összehasonlítva magának a találkozásnak a fontosságával. Akár a Guru mondja a tanítványnak, hogy gyakoroljon egy technikát vagy valami mást, az Ő feltárulása és Kegyelem adományozása a fontos. Ő spontán feltárul a guru-ban ha egy valódi törekvő megközelíti.
K: Milyen az Ő feltárulása?
V: Az emberi létezőben nyugvó Én Erejét a szövegek Kuṇḍalinī-nek hívják. A hagyományos tanítás szerint, a Kuṇḍalinī-nek három formája van, de egy valódi guru-ban ez a három forma egyé válik az egybeolvadás egy különleges folyamata által (egy komplex témakör, amit nem tudok elmagyarázni most). Amikor a Guru feltárul, az Én Ereje eléri a Sahasrāra-t, és találkozik az Én-el. Mivel az Én Kegyelem módban van, Ő vegyíti az Ő Kegyelmét az Ő Erejével és a Kegyelem adományozás folyamata folytatódik. Mivel a guru érzi, hogy mindez a fejtetőnél történik tudja, hogy a Guru feltárult benne. Ettől a ponttól kezdve a Guru elkezd az Ő isteni módján beszélni neki, ami csak a guru számára érthető. Ezután a guru lefordítja az összes utasítást emberi nyelvre. Ez az általános folyamat. Ez a guru képes megtenni mindezt, mert a Guru elégedett vele, mivel az ő testében lakik és spontán feltárul. Bár az Én mindenki testében lakik, Ő nem ölti fel a Kegyelem módot mindegyikükben, ami úgy ismert, mint Guru. Még a felszabadultak közül is, Ő nem lesz mindenkiben Guru, csak néhányan fogják a valódi guru-k szerepét eljátszani. Ezt már kifejtettem.
K: Mi a kötelessége annak a tanítványnak, aki találkozott a Guru-val és megkapta az Ő utasításait?
V: Meg kell próbálnia pontosan végrehajtani őket, az utolsó betűig. Ez kiengeszteli az Én-t és Ő sokkal inkább felölti a Kegyelem módot újra és újra. Mivel tanítványban levő Én ugyanaz az Én, mint a guru-ban, itt soha nincs csalás. A Guru kiengesztelése a legfontosabb dolog. Még akkor is, ha az utasítások a következők: “Mostantól kezdve ne egyél banánt”, ha a tanítvány ennek megfelelően követi azokat, ez kiengeszteli a saját Énjét, és Ő több hajlandóságot mutat, hogy egyre több és több Kegyelmet adományozzon. Ezek a folyamatok úgy tűnhetnek, mint egy tudományos fantasztikum, de nagyon valódiak. Valójában, semmi Valódibb dolog nincs annál, mint amikor a guru és a tanítvány találkozik egymással. Az élet többi része és az abban való cselekvés valótlannak tűnnek ennek fényében. A guru-nak mindig Ő a Legvalódibb Létező. Számára a világ egy álomnak tűnik, a Guru Valóságához képest. Ennek a teljes megértéséhez az egyénnek egy valódi guru-vá kell válnia, azaz valakivé, akiben aktív a Guru. Az elmélet mindig bonyolultabbnak tűnik, egészen addig a pillanatig, amíg nem tapasztalod mindezt a gyakorlatban. Csak a Guru (az Én Kegyelem módban) “tudja”, hogy mi a jobb a tanítványnak. Senki más nem tudja. Még a guru is csak akkor tudja, amikor a Guru elmondja neki és nem előtte. Valójában, egy gurunak lehetnek olyan tanítványai, akikről fogalma sincs, akikkel találkozni fog a jövőben. Ez már előre elrendezett a Guru által. Ez mind duálisan hangzik, de ez annak a ténynek köszönhető, hogy szavakat használunk, amelyekkel kommunikáljuk ezen folyamatok működésének a módját. Valójában ez mind örökké nem-duális, mert az Én mindenki. Ha a tanítvány nem lenne az Én, ő sohasem tudná realizálni Őt. Ha a tanítvány nem volna az Én, ő sohase lenne képes felismerni Őt. Így, a tanítvány felszabadulásának egész témaköre abszurd lenne. Ezért, a tanítvány már eleve az Én, de a valódi identitásának “nem felismerése” állapotában. Továbbá, a guru is az Én, de ő felismerte valódi önazonosságát.
Ahogy már említettem neked, a tanítvány és a guru találkozása már előzőleg elrendeltetett a Guru által. Ezért a törekvő megszerzi a szükséges jó tulajdonságokat ahhoz, hogy találkozzon a guru-val. Az eredeti gondolatmenet az lenne, hogy az egyénnek jó tulajdonságokra kell szert tennie, mielőtt a Kegyelem adományozás megtörténik, de ez nem egészen így van. A Kegyelem adományozás a tanítvány esetében, legalább minimális szinten meg kell történjen, a guru és közte való találkozás előtt, vagy a tanítvány nem fog rendelkezni a szükséges jó tulajdonságokkal, hogy a guru-val legyen. Ez mutatja, hogy a Guru már előre elrendezte a találkozást. A tanítványban levő jó kvalitások mindig a Guru munkája. A Kegyelem lehetővé tette számára, hogy mindezeket megszerezze, és nem pedig ő érte el egyedül ezeket a jó kvalitásokat annak érdekében, hogy találkozzon a guru-val. Ez nem lehetséges, mert semmilyen korlátolt individuum sem tudja megszerezni az előírt jó tulajdonságokat, hogy a guruval lehessen, és hogy utasításokat kaphasson a Guru-tól. Ez a fajta gondolkodásmód, azon a téves elképzelésen alapszik, hogy a korlátolt individuum “tevőképes”, pedig nem. Folyamatosan Kegyelemre van szüksége azért, hogy a Végső Felszabadulás felé haladhasson. Nincs más kiút az ő esetében, mind a Trika filozófia szerint, és a saját tapasztalatom szerint is.
Ezért, mivel a Guru (az Én Kegyelem módban) tud a tanítvány és a guru közötti találkozásról, Ő előre elkészít mindent. Mivel az Én mindent-átható, így nincs kérdés afelől, hogyan tud a Guru a tanítványról és így tovább.
K: Igen, Én ezt értem. Tehát, a kegyelem is mindent átható.
V: Igen, pontosan! A Kegyelem adományozása folyamatosan mindenki számára jelen van, különben ők sohasem haladhatnának a Végső Felszabadulás felé, mivel a korlátolt individuum mindig erőtlen. A legtöbb emberben a Kegyelem adományozás nagyon kicsit, de mindenesetre jelen van. Például, amikor az emberek sokat szenvednek, segítségért fohászkodnak az Úrhoz. Ebben a pillanatban Ő némi Kegyelmet adományoz nekik. A Kegyelem adományozás ezen szintje nem jelentős, mert ezek az emberek csak nagy szenvedés közepette emlékeznek az Úrra, és nem akkor amikor jól vannak. Mindenesetre, a Kegyelem adományozás megtörténik, és ők lassan haladhatnak a Végső Felszabadulás felé. Számos születés után, végül el fogják érni a fejlődésnek azon szintjét, ahol a Kegyelem adományozás sokkal jelentősebb lesz. Ezért, a Kegyelem adományozás nem csak a nagy guru-k jelenlétében történik, hanem mindenhol jelen van különböző szinteken. Amikor az egyén spirituális törekvő lesz ez a jele annak, hogy a Kegyelem adományozás jelentőssé válik. Ami ezután történik az kizárólag a Kegyelem adományozásának növekedése, amíg a személy felismeri saját Énjét, akár egy, akár több életet vesz igénybe a folyamat.
Ha a Kegyelem adományozás nem ilyen lenne, semmilyen spirituális létező sem haladhatna a Végső Felszabadulás felé, az ő eredendő tehetetlensége miatt. A Kegyelem jelentősége létfontosságú az ember fejlődésben. Amikor a Kegyelem adományozás túl kevés ahhoz, hogy Végső Felszabadulást adományozzon hamar (egy vagy talán két életen belül), világi nézőpontból egy személy lehet sikeres vagy vesztes, azaz megkaphat mindent, amit ez a világ nyújtani tud, vagy lehet egy koldus aki az utcán haldoklik. Mindenesetre spirituális nézőpontból ő egy vesztes, és több születésre van szüksége azért, hogy “valódi” sikert érhessen el. Miért? Mert ő nem ismerte fel, hogy ő az Én. Ő nem ismerte fel az ő isteni “Én”-jét, hanem inkább továbbra is a hamis “én”-el vagy egó-val azonosítja magát. Következésképpen, a halálának pillanatában, az összes materiális tulajdonát, beleértve a családot, barátokat, háziállatokat, stb. elveszi tőle a halál anya (az Én Ereje ebben a formában), és újra kell születnie.
Ez alapvető spiritualitás, de csak nagyon kevés ember érti meg. Ők talán “tudják ezt” de nem “teljesen értik”. A bizonyíték a “nem teljes megértésükre” a materiális dolgokhoz való kötődésükön alapszik, család, barátok, háziállatok, stb. Elméletben, ők már értik, hogy a halál véget vet mindennek, mégis a gyakorlatban ők továbbra is kötődnek materiális dolgokhoz, családhoz és így tovább. Néhányuk még nagyon büszke is arra, hogy ilyen bolond módon viselkedik. Például, gyakran látni, hogy az emberek öngyilkosságot követnek el, mert nincs elég pénzük a családjuk eltartására. Vagy azt mondják, hogy ők “semmik” lennének, a gyerekeik nélkül. Ők a mulandóra támaszkodnak, és a viselkedésük mutatja, hogy nem ismerték fel saját Énjüket. A probléma sohasem a pénz, család, barátok, háziállatok és a többi, hanem a tény, hogy az egyén saját boldogsága ezektől a dolgoktól és emberektől függ. Ezt már az elejétől kezdve tisztázni kell. Ebből adódóan ez SOHA nem a pénzről, családról, barátokról, háziállatokról, stb. való lemondásról szól, először is azért, mivel a korlátolt individuum nem tudja ezt megtenni, másodszor pedig, mivel erre egyáltalán nincs szükség. A probléma a ragaszkodás és nem az egyén ragaszkodásának tárgya.
Következésképpen, minden emberi viselkedés egy gyümölcse az egyén kapacitáshiányának az Én-realizáció tekintetében. Mivel az emberi létezők ennyire tehetetlenek, és az Én Erejének könyörületétől függnek minden szempontból, a Kegyelem szerepe elengedhetetlen a tudatlanság eltávolításához. Senki sem tud átkelni az ostobaságokkal telt világiság óceánján az Ő Kegyelme nélkül. Ezt az Igazságot Nagy betűkkel kéne felvésni valahova, így mindenki emlékezne rá.
K: Tehát egy felszabadult személy más.
V: Igen. Nem azért, mert egy felszabadult személy élettelen, mint egy szikla, hanem azért mert ő egyszerre emberi és isteni, ahogy már elmagyaráztam. Ő úgy szenved, mint minden más emberi létező, de ugyanakkor a Gyönyörét érintetlenül tartja, köszönhetően a hatalmas Kegyelem adományozásnak az ő esetében. És még abban az esetben is, amikor szeretné elhagyni a fizikai testét, ez nem a tőzsde zuhanása, vagy ehhez hasonló jelentéktelen dolog miatt történik, hanem az ő mély vágya miatt, hogy beleolvadhasson a Legmagasabb Énbe. Ahogy már említtetem neked, egy felszabadult személy egy “más fajta” emberi létező, és nem egy hétköznapi ember “újratöltve”. Ő nem egy szuperhős vagy valami, ami olyan élettelen mint egy kő. Épp ellenkezőleg, ő tele van Élettel vagy Isteniséggel. Mivel ő ilyen, ő képes sétálni és sétálni olyan talajon, ahol más emberek elpusztulnának, jelképesen mondva. Például, az ő Boldogsága nem függ pénztől, családtól, barátoktól, állatoktól, stb. Tehát végül, amikor mindezt elveszi tőle az Én Ereje, ő úgy fog szenvedni, mint az összes többi hétköznapi ember, de ugyanakkor az ő független Gyönyöre teljesen kitölti őt. Végül, ő képes túltenni magát bármilyen tragédián rövid idő alatt vagy akár azonnal, az Ő Akaratának megfelelően, miközben azoknak az embereknek akik nem Én-realizáltak, éveket venne igénybe a sebeik begyógyulása. Összességében, egy felszabadult képes megtenni dolgokat, amiről a halandók csak álmodozni tudnak. Miért? Mert az Én mindig megmenti őt.
A boldogság, egy felszabadult személy esetében, az Én biztonságában van és nem objektumokban, családban, stb. mint egy hétköznapi ember esetében. Ez olyan, mint amikor csak a számítógépedre mented az adataid, vagy csinálsz egy biztonsági mentést egy külső szerverre is. Ezért, ha egy nap valaki ellopja a számítógéped vagy ilyesmi, nem fogod elveszteni az adataidat a folyamat során. A legtöbb ember boldogsága objektumokban van, családban és hasonlókban. Ezért, ők mindig készek, hogy beleessenek a szenvedés és bánat markába. Ez egy valódi tragédia egy emberi nézőpontból, és az Ő Játéka egy Isteni nézőpontból. Mindenesetre, úgy élni, hogy az egyén saját boldogsága teljesen valaki vagy valami más elmúlásától függ, nem a “helyes módja az életnek”, erről biztosíthatlak. Elég veszélyes így élni. Egy felszabadult személy először is végre megértette, hogy ilyen bizonytalan körülmények között élni elképesztően kockázatos. És miután megértette ezt az egyszerű igazságot, ő spirituális törekvővé válik, aki arra a tudásra vágyik, hogy mi módon tarthatja a boldogságát “teljes biztonságban”. Az Ő Kegyelmén Keresztül, fejlődik a spirituális keresésében, és végül teljesen eléri az Én-realizációt. Amikor felismeri Saját Énjét, azaz amikor felismeri, hogy ő az Én és nem a korlátolt individuum, a boldogsága Boldogsággá válik, és megmarad örökké az Énben. Egy ilyen teljesítmény igazán egy valódi Siker, és nem a pénzen, családon, hírnéven, objektumokon, stb. alapszik, mert ez örök, mint az isteni Én, míg a világi sikert az Én Ereje előbb vagy utóbb kicsavarja az ember kezéből, ami megjelenhet úgy, mint valaki (pl. egy tolvaj) vagy valami (pl. szökőár). Ami nem tartozik hozzád, azt el lehet venni. Az Én-t soha nem lehet kirabolni, mert Ő önmaga. Ezért a legbölcsebb cselekedet az lenne, amelyik az Én-realizáció (ami úgy is ismert, mint Végső Felszabadulás) felé vezet, az Ő Kegyelme által. Ez egy alapvető nézőpont a spiritualitásban.
Adományozza ez az Én az Ő Kegyelmét az olvasóra most!