Még több kétség? Itt vannak a válaszaim:
Mi a véleményed a mantra-k gyakorlásáról?
Nem csak a véleményem fogom megosztani, hanem a tapasztalatom is, mivel Én nem hivatalosan az “Om̐ namaḥ śivāya” mantra-val kaptam beavatást. Utána formálisan a “Haṁsa” mantra-val kaptam beavatást. Emellett, Sanskrit himnuszokat kántáltam sok éven keresztül. Még tanítottam is más embereket, hogyan kell megfelelően kántálni Sanskrit nyelven. Mindenesetre, az utam soha nem volt a mantra útja (pl. Mantrayoga). Oly sok éven át recitáltam mantra-kat, de végül úgy találtam, hogy könnyebb az Én-t közvetlenül realizálni, mindenféle közvetítő nélkül. Természetesen, sok embernek kell mantra-kat használnia hosszútávon annak érdekében, hogy elérjék az Én-realizációt. Érvényes és erőteljes módszer ennek a nehéz küldetésnek a teljesítéséhez, de ismétlem, ez nem mindenkinek való.
Amikor kaptál egy mantra-t a spirituális tanítódtól, és eltökélt vagy abban, hogy ez a te módszered, a kulcs a sikerhez a megfelelő kiejtés. Nagyrészt, a spirituális törekvők szörnyű módon ejtik ki a mantra-kat. Erről közvetlen tapasztalatom van. Ha egy mantra-t szörnyű módon ejtesz ki, egy ilyen recitálás gyümölcse nem lesz elérhető olyan gyorsan, mint szeretnéd. A kő a cipőben mindig ugyanaz: tudatlanság a Sanskrit nyelvet illetően. Néhány ember azt állítja “A szeretet az egyetlen dolog ami szükséges, amikor az egyén Sanskrit nyelven mantra-t recitál”. Először is, a legtöbb spirituális törekvő nem recitál mantra-t Sanskrit nyelven, hanem csupán zajokat bocsájt ki, ami nyilvánvalóan, nem úgy hangzik a füleimnek mint a Sanskrit. Másodszor, ha a szeretet az egyetlen dolog ami szükséges, akkor mi értelme mantra-t ismételgetni Sanskrit nyelven? Ismételgethetnék a fordítását a nekik megfelelő nyelven, és ennyi. Ezért jobb ha azt mondják, hogy a tudatlanságuk a Sanskrit nyelvről olyan véget nem érő mint az univerzum maga, ahelyett hogy ostoba ürügyekkel mentegetik a szörnyű kiejtésüket. Néha a lustaság is szerepet játszik. A Sanskrit nyelv tanulmányozása nehéz. Nos, legalább annyit meg kellene tanulniuk, hogyan ejtsék ki megfelelően a rövid mantra-jukat. Ha még ezt az egyszerű küldetést sem tudják véghez vinni, kíváncsi vagyok, hogyan volnának képesek teljesíteni az Én realizálásának elképesztően nehéz küldetését?
Egy törekvőknek legalább abban biztosnak kellene lennie, hogy a rövid mantra-ját precíz módon ejti ki, mielőtt nekivág a spirituális tudatlanság meghódításának. A feladat könnyűnek tűnik, de higgy nekem, a legtöbb spirituális törekvő akit eddig láttam, nem tudja hogyan ejtse ki megfelelően például azt, hogy Om̐ namaḥ śivāya. Nem beszélve a megfelelő nemzetközi transzliterációval való leírásáról. Még az állítólagos spirituális tanítók is helytelen módon írják le ezt a mantra-t. Ez a mindent átható tudatlanság olyan erős, hogy még a Sanskrit-tal kapcsolatos hibák kijavításának cselekedete is időpocsékolás. Ezért hadd folytassák a mantra-ik kiejtését olyan szörnyen, ahogy mindig. Egy nap, feltételezem, az Én, mivel az Ő fülei teljesen tönkremennek, spirituális megvilágosodást fog nekik adni azért, hogy befejezzék a mantra-k ismételgetését és kántálását. Ahogy egy zongoristának is tudnia kell hogyan játsszon zongorán mielőtt koncertet ad, ezeknek az embereknek, a legkevesebb az, hogy meg kellene tanulniuk hogyan ejtsék ki a rövid mantra-jukat, mielőtt elindulnak az Én-realizáció felé vezető utazásra.
Mi a véleményed a Haṭhayoga-ról?
A Haṭhayoga a legjelentéktelenebb típusú Yoga. Elérheted az Én-realizációt a segítsége nélkül. Én ebben tökéletesen biztos vagyok. Egyébként, ha kombinálod meditációval, azt a néhány pozitúrát amit a megfelelő ülő pozícióról (pl. lótusz pozíció) tanítottak, erős filozófiai tanítással támogatva, az utazásod könnyebb lesz, mivel a tested sokkal kényelmesebb lesz a folyamat közben. Csak az ülő pozíció szükséges. A többi pózt, zárat, pecsétet, stb. elhagyhatod ha akarod. Még ha a Haṭhayoga-t nem csupán pozitúráknak, záraknak, pecséteknek stb. tekinted, hanem úgy is, mint ami magába foglalja a hat cselekvést és az összes légzőgyakorlatot, továbbra is jelentéktelen. Gyakoroltam Haṭhayoga-t viszonylag intenzíven 1983-tól 1994-ig. Még tanítottam is három évig (1992-1994), szóval tökéletesen ismerem. Az egyetlen hasznos dolog amit megtartottam belőle, a lótusz pozíció. A többi könnyedén elhagyható. Nem gyakoroltam most már 17 éve, és nem érzek veszteséget. Az Én-realizáció nem akrobatikus gyakorlatokról szól, amik nagyobbá teszik az egódat, hanem a spirituális bölcsességről. Ha a tested merev, gyakorolhatsz bármilyen más módszert, hogy hajlékonyan és egészségesen tartsd. Ezért azt állíthatom, hogy a Haṭhayoga, leszámítva az ülő pozitúrákat mint amilyen a lótusz pozíció, teljesen szükségtelen a spirituális megvilágosodás elérése tekintetében. Ha rontom valaki bizniszét a tanításommal, elnézést, de ez a tanítás az Én-realizációról szól, és nem bizniszek támogatásáról. A Yoga-ban eltöltött majdnem 28 évem után, soha nem láttam senkit, aki elérte volna a Végső Felszabadulást a Haṭhayoga-n keresztül. Tehát a Yoga ezen fajtája másodlagos.
A Nyugaton, a legtöbb ember összekeveri a Yoga-t a Haṭhayoga-val. Ez egy komoly hiba, különösen ha az ember észben tartja, mennyire jelentéktelen a Haṭhayoga más sokkal erőteljesebb típusú Yoga-hoz (pl. Rājayoga) képest. Ahogy mindig, a spirituális tudatlanság jobban bátorítja a Haṭhayoga gyakorlását, mint a Rājayoga gyakorlását. Következésképpen, a Yoga órák túlzsúfoltak Haṭhayoga pozitúrákat bemutató emberekkel, a Rājayoga erőteljes tudásán keresztül a saját Én-jüket realizáló emberek helyett. Ez mindig ugyanaz a szomorú történet ebben a világban. Ahogy a Sanskrit kiejtéssel kapcsolatban is, a Yoga szónak a Haṭhayoga-val való társításának a hibája, olyan masszív és ostoba, hogy még a kijavítására tett próbálkozás is időpocsékolás. Akkor hát hadd végezzék tovább a pozitúráikat és hívják azt “Yoga”-nak.
Miért olyan erős a haláltól való félelem?
Azért, mert az egyén még nem realizálta az Én-t. A haláltól való félelem egyike az öt szenvedésnek, amelyek úgy ismertek mint “tudatlanság, egó-érzet, ragaszkodás, elutasítás, és az élni-akarás”. Az utolsó szenvedés (élni-akarás) a haláltól való félelem. Azon a hamis hiten alapszik, hogy az egyén megszűnik létezni amikor a test meghal. Amikor még az elme se szűnik meg létezni a halál közben, hogyan volna lehetséges a személynek megszűnni létezni? De ahogy mindig, ez a téves elképzelés széleskörűen elterjedt. Amikor a halál lecsap, a legtöbb ember rendkívüli félelmet fog tapasztalni tőle.
Az Én-realizáció után, a halál többé nem lényeges. Amikor az Én úgy tapasztalt ahogy Ő esszenciálisan van (Örök, Gyönyörteli, Szabad, stb.) a halál megszűnik akadálynak lenni. Az Én és az Ő Ereje sohasem szűnik meg létezni. Ha úgy esne, hogy kivennének egy szabadnapot, az egész univerzum azonnal megszűnne. Mivel e kettő folyamatosan létezik, az univerzum is tovább létezik. Minden, ami nem az Én és az Ő Ereje “ahogy ők esszenciálisan”, az bizonyosan meg fog halni, előbb vagy utóbb. Ami azt illeti semmi sem szűnik meg létezni, hanem megmarad a Valóság Magjában. Amikor valaki teste meghal, ez a személy megmarad a Valóság Magjában addig a pillanatig, amíg kap egy új testet itt, vagy egy magasabb/alacsonyabb világban. A Végső Felszabadulást elért emberek esetében, nem kötelező új testet kapniuk, azaz ők szabad akaratukból ölthetnek másik testet. Ennek megtételéhez néhány feltételnek teljesülnie kell. Nos, ez egy bonyolult téma, egy nap majd elmagyarázom.
A fontos dolog itt, hogy a haláltól való félelem legyőzhetetlennek tűnik, amíg valaki nem realizálta az Én-jét. Amint ő realizálta az Én-t, a haláltól való félelem teljesen szertefoszlik.
Léteznek más világok?
IGEN. Van itt egy furcsa elképzelés, amit talán nem értesz tökéletesen most. Az egész a szintedtől függ. Az emberek általában azt mondják: “Nos, az nem létezik”. Ők így beszélnek sok dologgal kapcsolatban, boszorkányoktól a földönkívüli lényekig, stb. Amit általában nem vesznek észre az az, hogy ami egyszer gondolatban felvázolt, az létezik. Úgy értem, ha gondolsz valamire, ez azért lehetséges, mert az Ő Ereje felveszi annak a gondolatnak a formáját. Amint az Ő Ereje így tesz, az a dolog létezik. Ezért nem tagadhatja valaki a létezését mindannak, amit az elme létrehoz. Ha valami megjelenik az elmében, az létezik. Ezért amikor az emberek azt mondják, hogy valami nem létezik, ők úgy értik “az a dolog nem létezik olyan értelemben, mint mindenki által érzékelhető anyagi valóság”, és NEM úgy, hogy nem létezik abszolút értelemben. Miért? Először is, mert senki sem képes tagadni a létezését valaminek ami nem létezik. Az egyén csak az adott dolog létezésének a kezdetétől tudja tagadni azt. Ha sohasem létezett, nem volna szükséges a tagadása. Ezért egy tagadó jelenléte megerősíti a létezését annak amit tagad. Ezt nagyon nehéz megérteni, de ez az igazság.
Ez az egyik oka annak, például, amiért gyakran mondják a spiritualitásban azt, hogy egy ateista jelenléte megerősíti Isten létezését. Ha jól emlékszem, ezt a kifejezést a nagy Mester Śaṅkarācārya írta. Így azoknak akik hisznek a Legfőbb Én létezésében, nem kell aggódniuk az ateizmus jelenléte miatt. Az ateizmus olyan emberekből áll, akik folyamatosan megerősítik a Legfőbb Én létezését. Valójában, tudtukon kívül, Isten követői. Ez az Ő viccei közül az egyik legjobb. Elsősorban, senki sem tagadhatja a létezését valaminek vagy valakinek, ami sohasem létezett. Összességében az ateisták az elsők, akik megállapítják az Én és az Ő Ereje létezését.
Ami a más világok létezését illeti, egy személynek aki az Én-t keresi, közvetlen tapasztalata lesz sok világról, a folyamat közben. Ez eloszlatja az ő összes korábbi elképzelését a Valóság természetéről. Elképesztő világok vannak. Az embernek nem szükséges egy nagyon drága úrhajó. NEM. Az Ő Ereje el fog vinni téged erről a bolygóról olyan sok lenyűgöző világba, hogy nem fogsz hinni a szemednek. Ezek az utazások természetes módon történnek. Egyébként, ha elég fejlett vagy, utazhatsz akaratod szerint a következő módszerrel: kántálj valamilyen relatív hosszú himnuszt Sanskrit nyelven (e.g. Gurugītā, rövid verzió). Ez körülbelül 45 percet vesz igénybe. Ezután szundíts egyet és próbálj meg nem teljesen álomba merülni. Van egy állapot az ébrenlét és a normál alvás között, úgy hívják “yogikus alvás”. Egy Sanskrit nyelvű himnusz kántálása megengedi, hogy sokkal könnyebben belépj a yogikus alvásba.
A yogikus alvás egy transzhoz (egy állapot, ahol az Én realizálásra került, különböző szinteken) hasonlatos. Amikor sikeresen belépsz a yogikus alvásba, képes vagy világokon át utazni a Tudatosság hatalmas terében (az Én és az Ő Ereje). Ezek az utazások eltávolítják a spirituális gyakorlatok által létrejött fáradtságot. Ha komoly tanítvány vagy, minden nap számos órán keresztül gyakorolsz. Az évek alatt, mindez az összegyűjtött érdem és tapasztalás átbillenti az egyensúlyt számodra kedvező irányba, és az Én-realizáció nagyobb valószínűséggel fog megtörténni. Emellett, ezek az utazások kiszélesítik a nézőpontodat. Az ilyen utazások előtt talán azt gondolod, hogy ez a világ a Legfőbb Úr legnagyobb teremtése. Miután meglátogatsz néhányat ezen csodálatos világok közül, rá fogsz ébredni, hogy ez a világ közel értéktelen. Ráébredsz arra, hogy amit a legtöbb ember úgy hív: “van egy életem”, az semmi egyéb mint por. Ez sokkoló lesz egy spirituális törekvőnek. Ezért csak a valódi spirituális törekvőknek lesznek ilyen tapasztalataik. A többi ember aki nem valódi spirituális törekvő nem képes ilyesmit tapasztalni, a saját érdekében. Képzeld el magad, ahogy azt gondolod az életed teljességgel csodálatos és ezek a tájak mesések, stb. Utána elutazol egy világba, ahol a bolygónk szépsége ehhez képest szinte semmivé válik. Összeomlasz, ha nem vagy erre felkészülve.
Mindazonáltal, habár az ilyen utazások döbbenetesek és nagyon szükségesek, hogy kiszélesítsék a nézőpontod és eltávolítsák a fáradságod, az Én-realizáció messze a legcsodálatosabb tapasztalat amit átélhetsz. Az Én-realizáció nem a yogikus alváson keresztül, hanem a transzon keresztül érhető el. A transz nem feltétlenül csukott szemmel történik. NEM. Vannak transzok nyitott szemmel. Valójában, azok a legfejlettebb transzok. Valaki, aki képes transzban maradni miközben a szemei szélesen nyitottak, az rendkívül fejlett, vagy akár megvilágosodott. Az Én-realizáció közben nem látsz semmi különöset, nem is utazol, és így tovább. Felismered a saját Én-ed, ahogy Ő esszenciálisan van. Ez a felismerés a rendszereden keresztül futó Gyönyör hullámaival kezdődik. Az Ő Feltárulása idején a korábban tapasztalt Gyönyör (mint hullámok a rendszereden keresztül) megáll. Óriási leírhatatlan békét tapasztalsz, és a gondolataid azonnal visszahúzódnak. Néhány másodperc múlva, úgymond, amikor az Én teljesen feltárul számodra, tökéletesen felismered, hogy te Ő vagy, és csakis Ő. Innentől fogva ami a testeddel és az elméddel történik az lényegtelenné válik. Minden kötöttséged és elutasításod teljességgel megszűnik. Egyfolytában azon csodálkozol: “Mit csináltam Én ezelőtt?” Spirituális tudatlanságban éltél, ez a válasz. Az Én-realizáció Abszolút Szabadságot jelent. Az Ő Szabadságának a tapasztalata, a legcsodálatosabb tapasztalás amit valaha átélhetsz, és Én ebben teljesen biztos vagyok.
Hamarosan találkozunk.