Bizonyosan, számos kategóriája van a tanítványoknak (kezdő, közepes, fejlett), de most a leghétköznapibb hibákat fogom leírni, amit a tanítványok általában elkövetnek. Nyilvánvalóan, a nagyon fejlettek nem tartoznak ide.
A Nyugati kultúra erősen bátorítja az individualitást. Van egy másik szó, amit nagyon gyakran említenek a Nyugaton: “szabadság”. A szabadság alatt, a legtöbb ember a testi vagy mentális szabadságra utal, nyilvánvalóan. Egyébként, még a test és elme esetében is, a Nyugati emberek nagy többsége, és természetesen az egész világ, nem szabad a szó legteljesebb értelmében. A testük és az elméjük ide oda vándorol, de valójában nem szabadok. Ők folyamatosan a külső körülmények kegyelmétől függnek. Mivel ez a helyzet, a szó “szabadság”, valójában “korlátolt testi és mentális szabadságot” jelent. Az egyén saját teste, talán nincs börtönben egész életében, de nem is szabad. Hajlamos bármelyik pillanatban megbetegedni, például. Halálra is van ítélve, előbb vagy utóbb. Az elme szabadon tud mozogni egyik gondolatról a másikra, de nem teljesen szabad, mert az őrület mindig itt van, mint egy szellem, amely készen áll arra, hogy megkísértsen. Amikor az őrület szokásos (vagyis, az egész nap haszontalanul gondolkozás), az emberek úgy hívják épelméjűség. Például, ha konzultálsz egy pszichológussal, ő valószínűleg azt mondja neked, hogy egy egész nap Bekapcsolt elme teljesen “normális”. Ritkán azt fogja ajánlani neked, hogy állítsd meg az elméd minden nap, legalább egy bizonyos ideig. Ezen a módon, az őrület mindenki számára elfogadott, mint “normális”. De ha megkérdezel egy spirituális tanítót, azt fogja neked mondani, hogy őrült vagy (finoman, természetesen), ha egész áldott nap Bekapcsolva tartod az elméd.
Röviden, a test sohasem szabad, mert arra van ítélve, hogy betegségektől szenvedjen, meghaljon, stb. a születésétől fogva. Ha a boldogságod a fizikai testen alapszik, biztosíthatlak, hogy sohasem leszel tökéletesen boldog, akármilyen keményen is próbálkozol. Az elme pedig, mindig hajlamos az őrületre különböző módokon. Egy hülye, de erőteljes gondolat, megfertőzheti bármelyik pillanatban, és a végeredmény mindig rossz lesz. Elemezheted az emberi történelmet, és láthatod, ahogy a hülye, de erőteljes gondolatok megfertőzték az emberiséget a múltban. Ugyanez a dolog most is történik, nyilvánvalóan. Például, ha bekapcsolod a TV-t, látni fogsz egy csomó dokumentumfilmet, amik a modern tudománnyal foglalkoznak. A jó tartalmak mellett, kapni fogsz egy csomó szemetet, az olyan gondolatok formájában, amelyek azt állítják hogy az Élet néhány atom egyesülésével kezdődött, és így tovább, vagy azt, hogy az az ember a majmokból fejlődött, vagy azt, hogy az őseid ősi tengeri teremtmények, stb. Mindez a szemét mindig figyelmen kívül hagyja egy Magasabb Intelligencia jelenlétét, aki felelős mindezen folyamatokért. Mintha csak az ilyen folyamatok maguktól történnének, “természetesen”. Ez teljességgel téves, egyszerűen azért, mert NEM puszta anyag vagy, de hogy a dolgokat még rosszabbá tegyük, az ilyen teóriák kihagyják egy embernél magasabb szintű Kreatív Erő létezését. Ezek a hülye gondolatok talán ártalmatlannak tűnnek, de az ismétlésen keresztül az emberek elkezdik azt hinni, hogy igazak. Ez a módja annak, ahogy az őrület (vagyis az elme) működik, biztosíthatom őt, hogy soha nem lesz tökéletesen boldog, mert az elmét soha nem lehet felszabadítani, az örült ötletek folyamatos bombázásától.
Végül, itt van az Én. Az Én a “valódi Én”. Aki a boldogságát Ő rá építi, bizonyosan sikeres lesz. Az ilyen személynek nem kell pocsékolnia az idejét azzal, hogy a fizikai testét halhatatlanná változtassa és hasonlók, mert ez a test bukásra van ítélve a kezdetektől. Az ilyen személynek nem kell pocsékolnia az idejét azzal sem, hogy megpróbálja módosítani az elméjét, hogy csak “jó gondolatokat” tartalmazzon. NEM, kezdetben az ilyen személynek meg kell tanulnia, hogyan állítsa meg az elméjét legalább egy rövid időre minden nap. Ez után, a középső szinten, azon kell meditálnia , hogy az elméje az ÉN Ereje. Egy fejlett szinten, meg fogja tanulni, hogyan mozgassa az Én-tudatosságát az elme/test párosából a valódi Én-be Magába. Végül, a személy nem tartja fenn az Én-jének azonosítását az elmével/testtel, és a tökéletes boldogságot fogja élvezni örökké. Amikor tudatlan volt, azt hitte, hogy az Én-je, vagy “valódi Én”, az az elméje/teste. Ennek eredményeképp, minden ami az elméjével/testével történt, úgy látta, mintha magával történt volna meg! Most, miután elérte a spirituális megvilágosodást (tökéletes boldogságot), realizálja azt, hogy az Én sohasem kerül azonosításra az elmével/testtel. Következésképp, minden ami történik a testtel/elmével, annak semmi köze saját magához. “Hadd éljen ez a test tovább, vagy tartalmazzon csak ez az elme bölcs gondolatokat. Ez nem az én dolgom. Hadd haljon meg ez a test, vagy hadd őrüljön meg az elme. Akárhogy is, ez nem az én dolgom.” Ez a hozzáállása egy megvilágosodott személynek (egy valódi személynek valódi erővel).
Az előző diskurzus hasznos a megértésében annak, hogy a legfőbb hiba, amit gyakorlatilag minden tanítvány elkövet egy bizonyos ponton a spirituális útja során:
Nem hallgat a spirituális tanítójára
Ez a hiba olyan szokásos. A feltételezett individualitás és szabadság erős érzésén alapszik. Ez az érzés erősen támogatott a spirituális tudatlanság anya által, különösen a Nyugaton. Például: “Mindenki a saját sorsának a kovácsa” vagy “Mi egy szabad országban élünk”, vagy “Ha lenne egy lehetőségem, a dolgok másképp alakulnának”, stb. Ha megvizsgálod ezeket a kifejezéseket, megfigyelheted, hogy mindegyikük az individualitás és szabadság erős érzésén alapszik. Sajnálatos módon, a megvilágosodott emberek esetét kivéve, az emberi lény se nem a kovácsa a saját sorsának, se nem él egy szabad országban, és a dolgok sem alakulnának másképp, ha lenne egy lehetősége. Ezt nehéz lenyelni, tudom, de a törekvőnek el kell hagynia az ilyen illúziókat, ha el akarja érni a Végső Felszabadulást. Az ember nem érhet el valódi Szabadságot, ha feltételezi, hogy teljesen Szabad a kezdetektől fogva. Ezért, az első feladata egy spirituális törekvőnek, nem “csinálni valamit” vagy “abbahagyni valamit”, hanem hogy “ne gondolja többé azt, hogy ő Szabad”.
Amikor a spirituális tanító – tanítvány kapcsolatra kerül sor, ez a járvány, ami úgy ismert mint “a feltételezett individualitás és szabadság erős érzése” tovább játssza a fertőző szerepét. Ezért halad a tanítvány lassan legnagyobb részben: egyszerűen nem hallgat a spirituális tanítójára. Jobb ötletei vannak inkább. Például: a spirituális tanító azt mondja neki, ne meditáljon többet mint másfél óra naponta. Követni fogja ezt egy darabig, de idővel sok tanítvány meditál tovább ennél (mondjuk, 2 vagy 3 órán át). Miért? A spirituális tudatlanság miatt. Amikor ez történik, a tanítvány rendszere meg fog sérülni előbb utóbb. Ennek meg van az oka, amit nem tudok elmagyarázni itt, mivel nem témába vágó. Mindenesetre, a rendszerének sérülésén felül, történik egy láthatatlan sérülés is: az intézmény, amit úgy hívunk “spirituális tanító – tanítvány”, amit az ÉN (a Legfelsőbb Úr) fektetett le a szent szövegekben. Amikor egy tanítvány átlépi azt a határt, amit a spirituális tanítójának való engedelmesség szab meg, megszeg minden törvényt amit az ÉN hozott létre a spirituális tanító – tanítvány kapcsolatához. Következésképp, megszűnik a tanítványnak lenni, ennek a spirituális tanítónak a tekintetében, amíg fenntartja az engedetlenségét. Mivel ez a helyzet, akkor mi az értelme másfél óránál többet meditálni? Megpróbálni realizálni az Én-t, azzal hogy megszeged az Ő saját szabályait, abszolút nonszensz. Senkinek sem fog ezen a módon sikerülni.
Egy nap, ez a bizonyos spirituális tanító azt mondja a tanítványának, most már szabad meditálnia több mint másfél órát minden nap, feltéve ha megfelel bizonyos feltételeknek (pl. cölibátusban él). Ha a tanítvány úgy viselkedik, ahogy kell, gyorsan fejlődik, de ha megint átlépi a határt, a rendszere megsérül. A meditáció nem játék amivel szórakozol, hanem egy erőteljes módszer, az Én realizációra. Ha nem követed a spirituális tanítód utasításait, a végén el fogsz bukni. Semmi kétség e felől. Elfogsz bukni, nem csak azért mert a rendszered megsérül, előbb utóbb, hanem azért, mert nem tudod realizálni az Én-t anélkül, hogy tiszteletben tartanád az Ő törvényeit. A Legfelsőbb Úr alapozta meg, hogy a spirituális tanító – tanítvány kapcsolatnak követnie kell bizonyos szabályokat (pl. engedelmesség). Ha megszeged ezt, nem várhatod, hogy realizálni fogod az Én-t. Az Én az, aki felfedi Magát a tanítványnak, pusztán az Ő Szabad Akaratából. Ha az Én nem akar így tenni, nem fogod realizálni Őt, akármilyen erősen is próbálkozol. Tehát, bizonyosan, a módszerek nagyon fontosak, ha az Én-realizációról van szó, de sokkal fontosabb az, hogyan kezeled a spirituális tanítód és a tanításait. “Szabad” követned a saját ötleteidet a spiritualitásban, de ez sohasem ajánlott. Mindenek előtt, ha képes volnál szabad emberré válni a magad módján, nem volna szükséged spirituális tanítóra.
Ismétlem, az elképzelés, hogy az ember egy individuum szabadsággal telve, magától értetődő, különösen a Nyugaton. Nem tudod elképzelni milyen hatékony ez a járvány abban, hogy lelassítsa azoknak emberek fejlődését, akik vágynak arra, hogy realizálják az Én-t. Úgy kellene kezelni mint a pestist, mert valóban az, biztos lehetsz benne. Megerősíthetem, hogy ez a járvány a gyökér-oka a problémák több mint 50%-ának, amivel a tanítvány találkozik a spirituális útján. Sokan sohasem jutnak túl rajta, valóban. Ez a járvány folyamatosan erősítve van, majdnem mindennel, ami a tanítvány körül van. Hogyan realizáld az Én-t, egy olyan világban, amelyik folyton az ellenkezőjét támogatja? Nos, a tanítványnak kezelnie kell az összes felmerülő akadály-t, ami az útjába kerül, vagy nem lesz képes elérni az Én-realizációt. Ez ilyen egyszerű. Ezért, ez a feladat nem félénk embereknek való, hanem valódi harcosoknak. A Valódi Szabadság nem olcsó.
Hozzárendelik a jó vagy rossz egó-t az Én-hez
Az Én kifürkészhetetlen. Ő jó, rossz, és valami más is.. és ugyanakkor Ő se nem jó, se nem rossz, stb. Nem tudod megmondani micsoda Ő, soha. Őt nem lehet még csak gondolatokkal sem felvázolni, semmilyen módon. Ezt nem én találtam ki, hanem az igazság, amely a szent szövegekben lett lefektetve. Amikor egy tanítvány hozzárendeli a “jó” vagy “rossz” tulajdonságokat Ő hozzá, ez hasznos lehet egy ideig, de azért, hogy végül elérje a spirituális megvilágosodást, realizálnia kell Őt, ahogy Ő valójában van: kifürkészhetetlen.
Minden valódi tanítvány egyben az Ő híve, azért mert ők teljesen “elkötelezettek” az Én-hez. A leghétköznapibb fajtája a híveknek, erősen úgy tartja, hogy az Én mindig “jó”, míg a többi szemét tulajdonságot a spirituális tudatlanság anyához csatolja. Ők mindig azt gondolják, hogy az Én az Együttérzés bányája, amíg az összes rossz valahonnan máshonnan jön. Eszerint, minden embernek, aki realizálta az Én-t, “jónak” kellene lennie, együttérzőnek , stb. a véleményük szerint. Tehát, ha egy Én-realizált személy magára ölt egyéb jellemzőket, a jóságon, vagy az együttérzésen és hasonlókon kívül, akkor nem ismerik fel őt. Az Én-ről alkotott szűk koncepcióik ellenére, ezek az emberek az Ő hívei, mert teljesen elkötelezettek csakis Ő felé egyedül.
Van egy másik furcsa fajtája a híveknek, aki azt hiszi, hogy az Én egy rossz Fickó, aki mindig zaklatja őt. Nem viccelek. Láttam ilyen típusú hívőt személyesen. A tiltakozása arról, hogy milyen rossz az Én, nevetséges. Sohasem képes egy jó dolgot találni az Én-ről. Ki rombolja szét az életét? Hát az Én! Ki hoz minden problémát hozzá? Az Én megint! A hívő ezen ritka fajtája, nem fontolja meg, hogy legalább egy kis részét a szerencsétlenségének máshoz kössön mint az Én-hez: sem a sors, sem a végzet, sem az eredendő emberi gonoszság, sem az anya természet, stb. nem tud belépni az elméjébe, mint egy lehetséges oka az ő szerencsétlenségének. NEM. Az mindig Ő. Egyébként ők valódi hívei, ennek a fura állapotnak az ellenére, mert teljesen elkötelezettek csakis Ő felé egyedül.
Azonban, akár a jó vagy rossz egó-t rendelik az Én-hez, el kell hagyniuk ezt a hozzáállást a Végső Felszabadulás elérésének érdekében. Az Én minden tulajdonságot tartalmaz, biztos lehetsz benne, de esszenciálisan Ő mindegyiktől mentes. Az Én abszolút kifürkészhetetlen, és ha teljesen szeretnél elmerülni Ő benne, fel kell hagynod azzal, hogy úgy kezeled Őt, mint egy jó vagy rossz Fickót. Mivel Ő esszenciálisan túl van a leírhatóságon, ha le tudod írni Őt mint jó, rossz, stb. még mindig a spirituális tudatlanság anya hatása alatt vagy. Ezért, el kell hagynod, előbb vagy később, a tulajdonságok hozzárendelését Ő hozzá, a kifürkészhetetlenhez, vagy nem fogod elérni a spirituális megvilágosodást, mint ahogy kellene. Ezt könnyebb mondani, mint megtenni, de valahogyan egy tanítványnak meg kell szabadulnia mindezektől a dolgoktól, vagy nem fogja realizálni az Én-t, ahogy Ő valójában van. A “hívő” szint, olyan mint egy jármű, ami elvisz a templomba. Amikor odaértél, el kell hagynod a járművet, és be kell lépned a templomba, gyalog. Ugyanezen a módon, hívőnek lenni magába foglalja a “dualizmust” (te és Ő). Ezért, nem tudsz belépni a nem-duális Igazságba (az Én), ha fenntartod a dualizmust. El kell érned a teljes azonosítást Ő vele, vagy nem történik spirituális megvilágosodás, a megfelelő módon. Víziókat fogsz tapasztalni, természetfeletti hangokat, stb., de az nem a Végső Felszabadulás. A Végső Felszabadulás az Ő Szabadságának megszerzését jelenti. Nem kaphatod meg, ha továbbra is szűk látókörű hívő maradsz, tele dualitással.
A következő cikkemben, tovább beszélek erről a témáról.