Azt mondtam neked az előző posztjaimban, hogy eloszlatnám a tudatlanságodat a szövegek felől, lépésről lépésre, azzal hogy feltárom azok esszenciáját. Azért hogy definiáljam mi a korlátolt individuum, idézni fogom a Śivasūtra-k (egy nagyon fontos szöveg) III, 1. aforizmáját:
“Az individuális Én az elme ||1||”
“Korlátolt individuum”, “korlátolt létező”, “kondicionált létező”, “individuális Én”, és így tovább, ezek a kifejezések mind ugyanazt jelentik. Az aforizma azt fejezi ki, hogy a korlátolt individuum a saját elméjével azonosítja magát. Ezen a módon, a saját elméje életét éli, és nem a valódi életét. A valóság jellemzője az állandóság. Az ÉN nem változik soha. Az Ő Ereje sem változik soha. Mivel az ÉN, és az Ő Ereje Valódi, a szó legszorosabb értelmében, ezért sohasem változnak. De az elme állandóan változik, és mivel a korlátolt individuum mindig azonosításra kerül vele, ennek megfelelően ő (a korlátolt individuum) változik.
Mi az elme? Az elme, az Ő Erejének egy fennmaradó megnyilvánulása. Az érzékek, és a fizikai test is egyéb fennmaradó megnyilvánulások. Mindegyikük “valódi”, olyan értelemben, hogy “létezik”, de ezek változnak. Ezért, ezek nem “Valódiak” a szó legszorosabb értelmében. Mivel a korlátolt individuum, az ÉN elmével való önazonosításából származik, szintén változásra van ítélve. Ennek eredményeképp, a korlátolt individuum változik és változik, mintha csak táncolna a saját elméjének dallamára. Az elme tele van ideákkal, amik egyfolytában felugrálnak. Az ideák felbukkanása, és a velük való önazonosítás készteti a korlátolt individuumot a vándorlásra.
A transzmigráció folyamatos mutáció, vagy változás. A korlátolt individuum folyamatosan változik, az elméjében felmerülő különböző ideáknak köszönhetően. Ezek az ideák a testet is befolyásolják. Ahogy a test változik, úgy a korlátolt individuum is. A korlátolt individuum egész nap bajban van. Még ha örömöt is tapasztal, bajban van, mert képtelen kihozni belőle a legtöbbet, a benne rejlő kapacitáshiány miatt. A végén még az öröm is fájdalommá válik. Miután a teste meghal, vesz egy másik testet (újraszületik). Maga mögött hagyhatja a korábbi testét, de a kötöttségét nem. Ez az oka annak hogy az öngyilkosság elkövetése sohasem megoldás a spirituális tudatlanságra. Nem, ez nem ilyen egyszerű. A spirituális tudatlanság az ÉN Erejéhez tartozik, ami halhatatlan. Az ember NEM KERÜLHETI EL a spirituális tudatlanságot egyszerűen azzal, hogy megöli a saját testét. Ez alapvető, rendben? Tehát a korlátolt individuumnak MUSZÁJ addig megoldást találnia, amíg életben van, mert a halál sohasem megoldás a szenvedésére.
A Śivasūtra-k III, 2. aforizmája azt mondja:
“Az (elme-szülte) tudás kötelék ||2||”
Ezért az összes tudás, ami a korlátolt individuum elméjében megjelenik, végül megköti őt. Ez a mentális tudás az ideák végtelen sorozatából származik. A korlátolt individuum tudatlan arról, hogy hogyan vessen véget ennek a köteléknek. Ez a spirituális tudatlanság egyik jele. Amikor megpróbálja megállítani az elméjét, nincs ereje hozzá. Az ő állapota, “kiszolgáltatva lenni” valaminek. Úgy értem “ki van szolgáltatva a többi embernek, az anyatermészetnek, a bolygóknak, a saját fizikai testének, szúnyogoknak, járványoknak, háborúknak, stb.”. Nincs valódi ereje ahhoz hogy megállítsa a szenvedését. Mentális tudása van dolgokról, de tudatlan a saját ÉN-jét illetőleg. A spirituális tudatlansága miatt, talán irányítja az egész világot, de képtelen megállítani egy boldogtalan érzést, hogy az belépjen a rendszerébe. Az elme-szülte tudás mindig kötelék. Például napjainkban, a technológia teljes erejében tündökölve terjed, ennek ellenére az emberi kötelék a legmagasabb szinten van.
A probléma mindig a benne rejlő spirituális tudatlanság az ÉN-ről. Ez a tudatlanság elkapja, és sakkban tartja a korlátolt individuumot. Nem tudja hogyan szabaduljon. Az ember láthatja hogy ez történik egyfolytában a világban. Ez az igazság.
Az emberek többségét egyszerűen nem érdekli a spirituális tudatlanságuktól való megszabadulás, annak ellenére hogy folyamatosan szenvednek. Habár kevesen végre felismerik azt, hogy nem akarnak ebben a tehetetlen állapotban élni. Ők a spirituális aspiránsok, törekvők. Ez az összes poszt (és valójában ez az egész weboldal), egyedül nekik készült!
Az első dolog amit egy spirituális törekvőnek tudnia kell, az hogy a spirituális tudatlanság általában nem haladható meg extra segítség nélkül. Tehát valahogy meg kell találnia ezt az extra segítséget. Általában egy olyan személy formájában jön, akinek elég tudása és kapacitása van ahhoz, hogy megfelelő utasításokkal lássa el őt. Ezek nélkül a különleges utasítások nélkül, a spirituális törekvő nem jut sehova, általában. Számos oka van, hogy ez miért ezen a konkrét módon történik, de ezt majd később elmagyarázom.
A második dolog amit egy spirituális törekvőnek tudnia kell az, hogy mivel az önazonosítása az elmével kritikus annak érdekében, hogy a spirituális tudatlanság “korlátolt individuum”-ként tartsa őt, meg kell szabadulnia ettől az önazonosítástól, így vagy úgy. Két módszer létezik:
- Az elme megállítása/megragadása
- Úgy tekinteni az elmére, mint az ÉN Ereje
Amikor a spirituális törekvő megpróbálja megállítani az elméjét az első alkalommal, felfedezi azt, hogy egyszerűen nem tudja csendben tartani tovább, mint néhány másodperc. Kipróbálhatod most, és láthatod, hogy az igazságot mondom. Ezután, ha megpróbálja a saját elméjét az ÉN Erejének tekinteni, egyszerűen nem tudja hogyan csinálja. Próbáld ki, és lásd meg magad, kedves törekvő.
Röviden, a spirituális törekvőnek pontos utasításokra van szüksége arról, hogy hogyan hajtsa végre ezt a két módszert. De még azután is, miután ilyen utasításokat kapott, arra fog rájönni, hogy még mindig erőtlen. Mi ennek az oka? Egyszerű:
“Az ÉN nem akarja felfedni Magát neked. Ő nem elégedett veled…, miért kellene hogy elégedett legyen veled?”
Igen, nagyon leegyszerűsítem neked, hogy megértsd a folyamatot. Nyilvánvalóan az ÉN nem olyan mint egy dühös ember, aki makacs vagy ilyesmi. NEM. De a spirituális megvilágosodás (Szabadság) folyamatának ilyen módon történő elmagyarázása, egy új színészt hoz a színpadra: az “érdem”-et.
Tovább beszélek erről a témáról a következő posztomban.