A zavarodottság a legfőbb uralkodó a hétköznapi emberek és sok spirituális törekvő között. Az ideák és koncepciók ereje túl van a megértésen. Egy ostoba de erőteljes idea, meg tudja rázni a világot egészen a gyökeréig. Sajnos soha sincs hiány a körülöttünk lévő bolond ideákból és koncepciókból. Még a spirituális törekvők is gyakran áldozatául esnek az őrületes ideáknak és koncepcióknak, mert nincs meg a megfelelő ellenszerük, az ilyen fajta méregre. Elemezzünk néhány őrült ideát, amit mégis nagyon komolyan vesznek:
Minden személynek különböző célja van az életben
Ez egy gyakori koncepció ami jól néz ki. Például: az a célod az életben, hogy kőműves legyél. Jó! Vagy az a célod az életben, hogy vízvezeték-szerelő legyél. Jó! Vagy zongorista legyél. Jó! Megírhatod a saját listádat. Nos, ez az idea ártalmatlannak és igaznak tűnik, mivel amikor megnézed a világot, kőműveseket, vízvezeték-szerelőket, zongoristákat, stb. látsz. Mindazonáltal, van itt egy probléma. Kőművesnek, vízvezeték-szerelőnek, zongoristának, stb. lenni, nem egy “cél”, hanem egy “szerep”. Az emberek folyamatosan összetévesztik az előbbit, az utóbbival. Egy cél az valami, amit elérsz, és soha nem veszíted el. Ezzel ellentétben, nem tudod örökké megtartani a kőműves, vízvezeték-szerelő, zongorista, stb. szerepedet. Ugyanakkor, nem lehetsz kőműves, vízvezeték-szerelő, zongorista, stb. egész nap. Például valamikor aludnod kell. Tehát “egy alvó” leszel. Nos, de ez sem egy cél, hanem egy másik szerep. Ez a zavarodottság így folytatódik tovább, és látod, ahogy az emberek szerepet szerep után játszanak, anélkül, hogy bármi valódi célt elérnének valaha.
Az élet célja személyenként változó
Ez egy másik hibás koncepció. Az élet célja mindig ugyanaz. Egyáltalán nem változik. Hadd magyarázzam meg: Ha megkérdezel valakit az életcéljáról, talán azt mondja “segíteni a többi embereknek”, vagy “alkotni dolgokat”, vagy akár “egy gyermeket a világra hozni” …, vagy egy vallásos személyt azt fogja mondani “látni Istent”, stb. Mindazonáltal, ezek a dolgok nem az élet céljai. Mik hát akkor? Szabadság! Ha nem vagy Szabad, senkinek sem tudsz segíteni igazán, nem tudsz alkotni semmit ami igazán értékes, nem tudsz világra hozni egy szent személyt, stb. Ha kötelékben vagy, az összes cselekedeted a te börtönödben fog megtörténni, legyen az akár kicsi, vagy nagy. Mivel ez a helyzet, mi értelme az egész felhajtásnak a mások segítése, dolgok alkotása, gyermeknemzés, stb. körül? Ez mindig úgy történik, hogy közben egy börtönben élsz.
Néhány ember azt mondhatja, mivel egy szabad országban él, hogy ő szabad. Nem, az nem valódi Szabadság. A valódi Szabadság az, amikor teljesen zavartalan vagy, bármi is történjék az elméddel és a testeddel. Ha meg tudod tartani az Én-tudatosságod változatlanul, annak ellenére hogy az elméd és a tested örömnek és fájdalomnak van kitéve, akkor te valódi értelemben Szabad vagy. Ha nem tudod, akkor te kötelékben vagy. És e felől Én teljesen biztos vagyok. És nem, ez nem azt jelenti, hogy egy Szabad személy azt mondja a fogorvosának: “Nincs szükségem fájdalomcsillapításra, mert Én Szabad vagyok”. NEM, ő nem egy ostoba barom, kedves olvasó. És ha egy szökőár közeledik felé, ő is el fog futni mint a többi ember, azért mert nem bolond. Mindazonáltal, megtartja ugyanazt a Gyönyört, mint mindig. Az Ő belső Én-tudatossága nem mozdul egy millimétert sem. Ő soha sincs bajban, mint a többi ember, mert aki Szabad, az nem azonosítja az ő “Valódi Én”-jét, az elmével és a testtel. Ezért mindaz ami az utóbbi kettővel történik, az nem történik meg önmagával.
A szabadság nagyon gyakran biztosra van véve, pedig ez olyan valami, amit meg kell szerezni. Ez a valódi Célja az életnek. Ha folyamatosan áldozatául esel a tudatlanság anyának, nem vagy Szabad. Ha nem vagy Szabad, akkor mi értelme? Egy csomó ember harcolt a szabadságért, de ez a szabadság csak a testükkel kapcsolatos. Másrészről folyamatosan a saját elméjük áldozatai. Csak felbukkan néhány csodálatos vagy szörnyű gondolat, és ezek az emberek azt hiszik hogy ezek a gondolatok a “sajátjaik”. Ennek eredményeképpen, megkapják ezeknek a gondolatoknak a jó vagy rossz gyümölcsét. Nem tudnak szabadulni az elmével való azonosulás folyamata alól. Mondhatnak akármit, de a végén, behódolnak az elméjük előtt. Tehetetlenek, és ha ezek az emberek spirituális törekvők, ismerik a börtönüket, legalábbis egy bizonyos pontig. Láthatod, ez a tragédia történik évszázadokon át. Szerezz egy történelemkönyvet és olvass. Ez mindig ugyanaz az emberi őrület, vagyis az emberek teljesen azonosulnak az őrült gondolatokkal. Ha életrajzokat olvasol, többnyire olyan eseményekről olvashatsz, amik a testével és az elméjével történtek ezeknek az embereknek, nem pedig a “valódi Én”-jükkel. Olvastál már valaha olyan életrajzot, ami valakinek a “valódi Én”-jével foglalkozott?
Mivel az emberek többsége teljesen azonosul a saját testével és elméjével, azt gondolják hogy ők csak test és az elme. A “valódi Én”-jük mindig bennük marad, de mivel nem realizálják Őt, olyan, mintha a “valódi Én” nem volna bennük. Ilyen módon élik az életüket, és a tudatlanság anya újra és újra növekszik.
Élni azt jelenti létezni, míg meghalni azt jelenti nem létezni tovább
Ez a koncepció is észszerűnek tűnik. Gyakran hallod, hogy valaki azt mondja: “Ő megszűnt létezni”. Nos, ez a beszéd egy módja, természetesen, és nem az igazság. Az igazság az, hogy az élet és a halál, csak a fizikai testtel kapcsolatos. Még az elmével sem kapcsolatos, nem hogy az ÉN-nel. Az embereket gyakran összezavarják ezek a koncepciók. Miért? Azért mert a spirituális tudatlanság nagyon erős. Idézhetnék szövegekből, hogy alátámasszam az állításaimat arról, hogy a “valódi Én” sohasem szűnik meg létezni, de nem fogom ezt tenni. A saját tapasztalataidhoz fogok folyamodni, kedves olvasó: Mondd meg, mikor szűntél meg létezni a múltban? Azt mondtam a múltban, mivel most létezned kell, különben nem tudnád elolvasni ezt. Töprenghetsz a kérdés felett eonokig, mégsem fogsz találni egy pillanatot sem, amikor nem léteztél. Azt mondhatod, “Nos, mielőtt megszülettem, nem léteztem”. Mindazonáltal, úgy érzed “valamilyen módon”, hogy ez nem igaz. Ebben abszolút biztos vagyok. Miért? Mert Én biztosan tudom, hogy az ÉN az a Létezés Maga. Mivel mindenki az ÉN, mindenki örökké létezik. Soha nincs senki, aki megszűnne létezni.
Azonban az embereket zavarba hozza a halál, mivel látnak más embereket haldokolni, és feltételezhetőleg ők is meg fognak halni. De ez csak a fizikai testük számára igaz. Ha csupán fizikai testnek tartják magukat, ennek megfelelően félni fognak a haláltól. Mindazonáltal, mivel ők eredendően az ÉN, nem tudnak megszűnni soha. Mivel valakinek léteznie kell ahhoz, hogy tapasztalja a halált. Hogyan tapasztalható a halál, létezés nélkül? Nem mondhatod azt: Én nem létezem, de ugyanekkor Én meghalok. Ez abszurd. Akkor hol van a probléma? A probléma gyökere az, hogy az “élet” koncepciója egyenlő a “létezés”-sel, és a “halál” egyenlő a “nemlétezés”-sel. NEM. Ez nem igaz. Az élet és halál ideje alatt, valakinek léteznie kell, ahhoz hogy tapasztalja mindkettőt. Soha nincs olyan hogy nemlétezés. Senki sem lehet a tanúja a nemlétezésnek. Miért? Azért mert aki látja az mindig létezik. Ilyen módon, a nemlétezés soha sem tapasztalható. Mindig van “valaki”. Ki ez? Az ÉN! Ah, az ÉN. Igen! És ki az az ÉN? TE!
Ha elég bolond vagy, meditálhatsz az ÉN-en eonokig anélkül, hogy Őt realizálnád. De ha elég intelligens vagy, egyszer realizálod Őt. A Fickó (Ő) annyira nyilvánvaló, hogy a spirituális tudatlanság által átvert emberek ügye, egyszerűen nevetséges. Az ÉN az mindenki, de ugyanakkor csak kevesek tudják Őt realizálni. Hogy történhet meg ez az őrült dolog? Az Ő Erején keresztül. Ő úgy dönt, hogy ostobává válik, és azzal tölti az egész életét, hogy nonszensz dolgokat beszél, és hülyeségeket csinál. Ő annyira hatalmas az Ő Szabad Akaratából, hogy a bolondok királyává válik. Az Ő Szabadsága annyira abszolút, hogy Ő abszolút bölcs vagy bolond tud lenni. Nincs határa az Ő Szabadságának. Például, az Ő Ereje megöli Őt évmilliárdokon keresztül, meteoritokkal, járványokkal, nyilakkal, ágyúgolyókkal, töltényekkel, atombombákkal, stb. Eonokon keresztül meg van ölve, de Ő még mindig létezik mint a legújabb Valóság. Az Ő Ereje megharapta, összetörte, lelőtte Őt, és így tovább és tovább, minden lehetséges módon, de a Fickó legyőzhetetlen!
Az Ő realizálása az emberben magában, a legfontosabb dolog az életben, mivel ez a Valódi Szabadság adományozója. Legyen hát ez a Nagy Úr mindig dicsőítve, akár a bölcsek akár a bolondok formáját ölti magára! A Nagy Úr ossza meg az Ő Szabadságát mindenkivel!